A VÁROSLIGETI VURSTLI TÖRTÉNETE - II. felvonás: Élet a Tűzijáték téren

 A cikk az Arcanum adatbázisának felhasználásával készült

A városi tanács a Tűzijáték tér rendezésére, élhetőbbé tételére kiemelt figyelmet fordított. A hepehupás területen elvégezték a szükséges „planérozási munkálatokat”, és annak érdekében, hogy a mutatványosok rendezett körülmények között dolgozhassanak, a mérnöki hivatal közreműködésével a területet parcellákra osztották. Mivel a mutatványosok részéről az érdeklődés egyre nőtt, 2-3 évente a területet újra kellett parcellázni. 

A mutatványosok átköltözését követően az első igazi újdonság 1872-ben jelent meg, mégpedig egy „velocipéd-körjáték, mely vas vágányban forog, s a rajta ülők mozgatják lábaikkal, minélfogva nem is apró gyermekeknek való; e mellett kellemetlen zajt csinál, mit az ember hamar ott hagy, hogy tűrhetőbb zajt kapjon.” 

Tűzijáték téri idill

Egy évvel később már volt itt tánchely, több körhinta, nyíllövölde, labdacsjátékok, természeti ritkaságok és állt már Barocaldi fából és ponyvából tákolt cirkusza.
Az olasz származású artista, bohóc, Giuseppe Baroccaldiként Modenában látta meg a napvilágot. A pesti artista- legendárium szerint pályája kezdetén vásári bohóc volt, később Blondinnal, a világhírű kötéltáncossal dolgozott együtt. Egy mutatvány közben lezuhant a kötélről és súlyosan megsérült, így aktív artista karrierjének vége szakadt. A baleseti kártérítés összegéből elindította saját vállalkozását, a régóta áhított vándorcirkuszt. Az 1860-s években tűnt fel először Pesten. Cirkuszépület híján egy kötelet feszített ki a rondó közelében, és azon belül egyszemélyes cirkuszi produkcióval szórakoztatta a nagyérdeműt. Akárcsak Aloys Schmidtnek, neki is volt „tudós pónilova”, mely számtanfeladványok megoldásával ejtette ámulatba a kirándulókat.
A tűzijáték téri új cirkusz porondján műlovarnők, állatidomárok, lisztes arcú bohócok, hasbeszélők, tűznyelők, kötéltáncosok produkálták magukat. A porond mellett színpad is volt az épületben, melyen sokszereplős némajátékokat adtak elő. A belépő 20 krajcár volt, a sikert pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a pesti köznyelv nevet is adott a zsúfolásig telt bódéból kiszorult, és kintről leskelődő publikumnak: ők voltak a kukucsnézők.  

Vitéz László bábszínház

Egy ügyes vállalkozónál, Weisz Mórnál még széket is lehetett bérelni, hogy miközben a bátrak kipróbálták a játékokat, a lustábbak a sok érdekességet kényelmesen ülve nézegethessék.

Ide települt át Kreinz Károly is, a körhintás dinasztia alapítója, akinek itt körhintája mellett „ütőgépe” is volt, és akinek unokája, Dornizs Irén – ő egyébként Klupáty Tódor örökbefogadott lánya volt - a család évek során sokszor felújított körhintáját 1945-ig működtette. A Tűzijáték téren tűntek fel azok a mutatványos dinasztiák, akik aztán később több évtizeden keresztül a városligeti mutatványos világ meghatározó személyisége lettek. 

Kreinz bácsi mutatványos épületea Tűzijáték téren

Itt kezdte városligeti mutatványos karrierjét a Schäftner család, akiknek ekkor körhintájuk mellett ütőgépük, varázsszínházuk és céllövöldéjük is volt, és akiknek 1909-ben épült körhintája még ma is látható és működik az Állatkerti körúton. Ekkor települt a Városligetbe Kühn Antal „körlovardás”, a céllövöldés Pöltl család, és itt építette fel első bábszínházát a Hincz család.

Kühn Antal céllövöldéje

A sok érdekes és izgalmas játék közül érdemes kiemelni a „Tenger szárazon” nevű izgalmasságot.
A díszes épület előtt „Egymás hátán tolakodott a nép e különös látványossághoz, mely semmi más, mint egy új szerkezetű körforgó s az amerikai gyors fényképezők és mozgó diorámák ismert vállalkozója: Horváth Zsigmond állította azt fel a városligeti publikum gyönyörködtetésére. A körforgó onnan nyerte különös elnevezését, hogy a szokásos lovak, kocsik és ülőkék helyett hajók vannak rá alkalmazva (mindegyik 15 személyre), melyek körforgatás közben hullámzatosan is mozognak s a benne ülőket kellemesen hintázzák a nélkül, hogy legkisebb rossz érzést okoznának. Minden két hajónál egy-egy matrózruhába öltözött egyén áll szolgálatra készen.”

De volt itt labdadobáló, számos kávémérés, dohánytőzsde, szatócsbolt, csemege és édesség árus és működött karikadobáló is. Ez utóbbit azonban a rendőrség betiltotta, mint ahogy később számos olyan játékot is, „melynél a vállalkozó pénz vagy tárgynyeremény kilátásba helyezésével kelti fel a közönség játékszenvedélyét.”

Vasárnap a Tűzijáték téren (forrás: Ország-Világ 1893)

A Hermina út túloldalán akkoriban még nem lakóházak, hanem nyaralók voltak. A nyaraló tulajdonosok, akik „a naphosszanta másmás nótát játszó sipládák, trombiták éktelen hangzavarát kénytelenek hallgatni” enyhén szólva nem voltak túl boldogok. „Meg is unták már s most tömegesen aláírtak egy kérvényt, melyben a fővárosi hatóságtól a »wurstel prater« eltávolítását kérik. Az ott nyaraló közönségre nézve valóban kívánatos volna, hogy megkíméljék ama »pokoli lármától«, mint a kérvény említi s a hatóság oly helyet jelöljön ki a mulatozás e bécsi nemének, hol nem válik másoknak elviselhetetlen terhévé” – számolt be a nyaraló tulajdonosok „lázadásáról” 1881-ben a korabeli sajtó. A Városligeti Bizottmány azonban arra való hivatkozással, hogy a mutatványos tér messze van a várostól, a beadványt elutasította.

1878-ban érdekesnek és izgalmasnak ígérkező mutatványra, „közmulattatásra szánt útvesztő, tömkeleg /labyrinth/ felállítása” iránt nyújtott be kérvényt a városi tanácshoz Vasvári Kovács József, a Népszínház alkalmazottja. Kérését először támogatta, majd elutasította a tanács. Végül mégis megkapta az engedélyt és a volt Hattyú tó és a Tűzijátéktér közötti területen felépíthette látványosságát, melyet 1879 áprilisában meg is nyitott. "Egy mintegy 10 holdat elfoglaló kertezet ez, melynek számtalan tekervényes útján menthetetlenül eltéved, a ki egyszer bele megy s a kijárást csak a legnagyobb vigyázattal találja meg." A pálya úgy volt kialakítva, hogy "hirtelen közbejött kellemetlen idő esetében az útvesztőn ajtók nyithatók, melyeket fekete zászlók jeleznek, úgy a közönség a központból is egy perc alatt kijuthat."A nyitás napján 1 arany jutalmat tűzött ki annak, aki 7 perc alatt "be és kitalál". A bejárat előtt az alábbi hívogató felirat díszelgett:

Itt a világ közepe
Ki nem hiszi, menjen be!

A belépő felnőtteknek 10, gyerekeknek 5 krajcár volt, sőt a bámész nézőknek még ülőhelyeket is kialakított, melyet 5 krajcárért lehetett elfoglalni.  Az útvesztő rendkívül népszerű volt, gyerekek, felnőttek egyaránt szerették. Helyén alakították ki később az Országos Általános Kiállítás szökőkútját.

Miközben zajlott az élet a vurstliban, 1883-ban a kormány elhatározta, hogy az 1842-ben megrendezett „első magyar iparmű kiállítás” mintájára 1885-ben „a hazai gazdaság és termelési kultúra valamennyi ágának alapos bemutatása, leltárba vétele, és szélesebb körben való megismertetése érdekében” országos általános kiállítást rendez. A kormány által kijelölt kiállítási bizottság és a főváros között több éles pengeváltásra került sor a helyszín kijelölésekor. A főváros a fák megkímélését várta el, a kormány viszont azon az állásponton volt, hogy néhány fa nem lehet akadálya egy ilyen kiemelkedően fontos nemzeti ügynek. Végül az ötödik elhelyezési terv után sikerült kompromisszumra jutniuk. A Városligetnek egy fákkal ritkásan borított, belvizes területét jelölték ki az ipari seregszemle helyszínéül, nem messze a Tűzijáték tértől.
Eleinte úgy nézett ki, hogy a „tűzijáték-tér kivetetnék az elkerített kiállítási területből.” A viharfelhők csak később kezdtek el gyülekezni, akkor, amikor kiderült, hogy az előzetes várakozásoktól eltérően már annyian jelezték a kiállításon való részvételi szándékukat, hogy bővíteni kellett a kiállítási területet. A „legjobb” megoldásnak az tűnt, ha ezt a tűzijáték tér felé teszik. 

Eközben a kiállítástól függetlenül is felmerült a vurstli elköltöztetésének gondolata. A fővárosi közgyűlésen 1884 júliusában egy képviselő interpellált ebben a kérdésben: a tanács „óhajtaná, hogy a Paprika-Jancsi-bódék, ördögmalmok, mázsálók, komédiák stb. stb. számára valamely nagyobb, alkalmasabb terület szemeltessék ki, mert a tér már egészen megtelt bódékkal, …. A közönség nem bír mozogni a szűk területen. A városnak pedig feladata fejleszteni a népmulatságokat. Van-e tehát ilyen szándéka a tanácsnak a tüzijáték-téri mulatóhelyek áthelyezése által ? „ Gerlóczy polgármester ekkor még sem igent, sem nemet nem mondott, viszont megígérte, hogy „átteszi majd az indítványt a tanácshoz, hogy fontolja meg a kérdést s annak idején tegyen valamely javaslatot.”

Helyszűkére hivatkozva az Országos Általános Kiállítás szervezői a fővároshoz fordultak és kérték a tűzijáték tér kiállítási célokra történő átengedését. Bár néhány fővárosi képviselő ellenezte a tervet, a döntés előkészítésével megbízott városligeti bizottmány támogatólag terjesztette a javaslatot a városi tanács elé, azzal a kikötéssel, hogy a vurstli áthelyezésével kapcsolatos költségeket a kiállítási bizottság vállalja magára. Hamarosan megszületett a tanács döntése és némi egyezkedés után a városligeti bizottmány elnökének, Cséry Lajosnak a közvetítésével létrejött a megállapodás a mutatványosokkal is: „az országos kiállítás igazgatósága hivatalos becslés alapján, készpénzzel sajátította ki a bódésok telkeit, de ők viszont tartoznak a Hermina-ut túlsó felén elfoglalandó helyeiket megfizetni.” Később kiderült, hogy a kiszemelt terület rendbe hozatala túl sok pénzt emésztett volna fel, illetve az elfogadhatónál több értékes és idős fát kellett volna kivágni. Rövid egyeztetés után egy új helyet, a volt faiskolát, a mai Széchenyi Fürdő területét jelölték ki, melyet Népligetnek neveztek. Ezzel ismét új szakasz kezdődött a városligeti Vurstli életében.

-----

I. felvonás: Így kezdődött
II. felvonás: Élet a Tűzijáték téren
III. felvonás: A Vurstli aranykora
IV. felvonás: Új helyen, újult erővel
V. felvonás: A hanyatló Vurtsli
VI. felvonás: A Vurstli vége