CHARLES BLONDIN, a páratlan tudású kötéltáncos

A cikk az ADT segítségével készült

A mai blogbejegyzés hőse nem magyar, pályája során azonban többször járt Budapesten. Azon kevés mutatványosok egyike, akinek neve fogalommá vált, világhírnévre tett szert, jómódú, megbecsült polgárként zárta életét, utolsó útjára pedig tömegek kísérték. 

A hagyományos vásári népszórakoztató műfajok egyik legkedveltebbje a kötéltáncos mutatvány volt. Ennek továbbfejlesztett változata, a nagyvárosi ízlésvilágnak jobban megfelelő, olykor bravúros ügyességet és merészséget kívánó kötéljáró produkció, melynek számos művelője turnézott a 19. század folyamán  Pesten. Blondin, a műfaj világhírnévre szert tett, francia származású legendája két ízben is járt Magyarországon. Egy időben még a városligeti nagyrétet is róla nevezték el.

Az idősödő kötélvirtuóz, itt 68 éves korában (forrás: Pesti Hírlap naptára, 1931)

1824-ben született Franciaországban, a Pas-de-Calais megyei Hesdin településen Charles Blondin (eredeti neve: Jean François Gravelet), a világhírű kötéltáncos, aki élete során elképesztő produkciójával kétszer is lenyűgözte  nagyszámú közönségét a Városligetben.

A csodagyereknek tartott Blondin szülei artisták voltak, így már gyermekkorában beszippantotta a cirkusz világa. Később kizárólag kötéltáncosként dolgozott. 35 évesen lett világhírű, amikor 1859-ben a mintegy 160 méter magasságban kifeszített, 300 méter hosszú kötélen egyensúlyozva átsétált a Niagara vízesés fölött. Egyszerű kötéljáró számát az évek során újabb és újabb bravúrokkal tökéletesítette.

Előfordult, hogy zsákot húzott a fejére, és vakon végezte a mutatványokat, volt, hogy bukfencezett, talicskát tolt, székre ült vagy összebilincselt kézzel, illetve gólyalábon járkált fel alá a magasban. Bizarr produkció volt, amikor egy kis tűzhelyen, odafent a kötélén főzte meg ebédjét, amit ott helyben el is fogyasztott.  Más alkalommal tűzijáték rakétákat eregetett a produkció közben. 

Blondin omlette-t készít a kötélen (forrás: http://blogs.slq.qld.gov.au/jol/2012/07/30/great-blondin-brisbane/

Egyik kedvenc mutatványa volt, amikor valakit – többnyire segédjét vagy egy vállalkozó kedvű nézőt – a hátán vitt át a kötélen.  Bécsben ezt a mutatványt betiltották mondván, „Blondin, ha valami baj találna történni, megszabadíthatná ugyan magát ügyessége által, de a másik embert semmi sem mentené meg a szörnyű haláltól”. A legenda szerint egyszer a walesi herceget is át akarta vinni a Niagara felett, a leendő király azonban nem vállalta a kockázatos utazást. 

Blondin ebédel a kötélen (forrás: gettyimages.com)

Blondin mutatványai közben az egyensúlyozó boton kívül soha más segédeszközt nem használt.

Közel ötven éven át járta a világot mutatványosként, közben egyetlen baleset sem érte. Két alkalommal azonban igen közel járt hozzá.  Negyvenéves korában Liverpoolban lépett fel, ahol egy nyolc hónapos oroszlánkölyköt vitt magával.  A produkció közben az egyik mellékkötél elszakadt, és visszacsapódva megütötte Blondint. Megbillent, de a másodperc tört része alatt visszanyerte egyensúlyát úgy, hogy a közönség szinte semmit nem vett észre az életveszélyes helyzetből. Külön bravúr volt, hogy eközben a riadt oroszlánt is sikerült megnyugtatnia. Egy másik alkalommal a londoni Kristálypalotában rendezett esti tűzjáték alatt ment át a kötélén. Az egyik ponton, ott álló segédje véletlenül meglökte. Blondin elvesztette egyensúlyát, az egyensúlyozó bot kiesett a kezéből, ő maga pedig elvesztette egyensúlyát, és a kötélre zuhant.  Testi erejét és lélekjelenlétét bizonyítja, hogy sikerült felállnia és a produkciót be is tudta fejezni.

Blondin két alkalommal is fellépett a Városligetben. 1864-es fellépésének helyszínét, a városligeti nagyrétet néhány évtizedig Blondin-rétként emlegette a pesti sajtó.

Először 1864. júliusában érkezett Pestre. A Margitszigeten produkálta magát, ahová a több, mint 10 zere érdeklődőt délután két óra és éjfél között öt gőzös szállította. A korabeli sajtó így számolt be a világraszóló eseményről: 

„Blondin pontban 6 órakor lépett ki a roppant nézősereg elé. Érdekes erődús szőke férfi, ruganyos izmokkal, napóleoni fejjel és szakálla! Miután ezüst pikkelyes jelmezében, lobogó fehér tollas sisakban, az egyik árboczfa erkélyéről meghajtá magát megkezdte sétáját a 3,5 hüvelyk átmérőjű kötélen 90 lábnyi magasságban a sziget pázsitjától. Másod ízben polkalépésben, harmadizben csaknem futva ment végig 350 láb hosszú kötelén. Később a kötél közepén borzasztó testgyakorlatokat tett; fején állva verte össze bokáit a levegőben, majd egy lábbal függve hintálta magát a kötélen; ezután szemeit bekötve és egy zsákot borítva fejére úgy ment végig, többször tettetett kisiklással rémitve nézőit, mig végre egy embert ültetve hátára ezzel együtt tette sétáját. ….. Az ünnepélyt tánczvigalom’ és nagy tűzjáték fejezte be. Blondint midőn a kötélről a földre szállt a nézőtömeg egy nagy része éljenek közt kisérte a hajóra.” (Nefelejts, 1864. július 24.)

Az óriási sikert látva, az Újvásár téri (ma Erzsébet tér) német színház igazgatója, Josef Röhring jó üzletet látott Blondin felléptetésében, ezért megegyezett az artistával még két bemutató megtartásában. Helyszínnek a Városligetet, azon belül a Hattyú-tó környékét nézte ki. Az ötletre 1000 forint bérleti díj fejében áldását adta a város. A belépődíjat 50 koronában állapították meg, a produkció időpontját pedig „bengaliai tűz fénye mellett” este 9 órára tűzték ki. 

Ez utóbbi nem volt jó ötlet, mert „Blondin ugyan táncol, s csinálta is egyre másra a nyaktörő  mászásokat, de mihaszna, mikor a sötétben nem láthatta senki, mert az a néhány szövétnek, és alvó fényű lámpák akár nem is lettek volna. A nagy közönség zúgolódott és kacagta a szerencsétlen gondolatot. Ma az előadást ismételik.” – írta Hölgyfutár, 1864. augusztus 7-i száma.

A produkció végül remekül sikerült, a közönség tátott szájjal és időnként hatalmas ováció mellett nézte végig a művész elképesztő mutatványait. Röhring igazgató és Pest városa is jól járt: „a nézők száma 10.241 volt, ezek közt 200 vidéki, kik vasúton jöttek és a jegyeket még az indóházban válották.” A bevételből jutott jótékonyságra is és maradt valamennyi Röhring igazgató zsebében is.

Blondin első látogatásának utolsó felvonásaként még egy különös per is lezajlott: a Nemzeti Színház arra hivatkozott, hogy a törvény szerint minden oly mutatványból, mely a város határán belül a színházi előadások ideje alatt zajlik, a Nemzeti Színháznak kárpótlási illeték jár. Röhring igazgató a követelés jogosságát tagadta, az ügyből per lett, melyet a Nemzeti Színház nyert meg.

Blondin vendégszereplése annyira fontos esemény volt, hogy Fehér János álnéven „egy ismertebb írónk” „Blondin és az embere, kit a hátán visz” címmel vígjátékot írt, melyet a Budai Népszínház műsorára is tűzött. A sajtó előzetesen úgy vélte, hogy a mű a „jobb alkalmi darabok közé tartozand”. Nem így történt. A Hölgyfutár, 1864. szeptember 8-án így írt a darabról:  „Blondin a népszínházban csúful megbukott. Azt mondják, a darab maga, leszámítva a cselekvény ziláltságát s az összefüggés hiányát, elég mulattató, de az előadás minden kritikán alul rósz volt.”

Blondint meghívták az 1867-es koronázási ünnepségekre is, ekkor a Duna fölött kelt volna át, ám a rendőrség a kunsztot betiltotta. 

Az idősödő artista1880. májusában tért vissza Budapestre, ekkor két hétig az Állatkertben lépett fel.

forrás: A Hon, 1880, május 25.

A produkcióról a Hon 1880. május 19-i számában így írt: :

 A „Niagara hőse,“ Blondin (családnevén Gravelet) piros pünkösd első délutánján oly nagy tömeget vont az állatkertbe, minő ott még aligha volt egyszerre. A zsiráf-ház fölötti pázsiton állították föl a magasban a vékony kötélpályát, melyen ő hat órától majdnem hétig bámulatosan produkálta magát. Először sisakos, ezüst-pikkelyes, a napfénynél csillogó köntösben, kezében a nagy egyensúlyozó rúddal lassan haladt át a hosszú kötélen, másodszor már sebesen, harmadszor pedig (egész könnyű akrobataruhát öltve a magasban elfüggönyözött kis sátorban) tótágast állt a kötél közepén, majd egy a kötélre helyezett négy lábú székén produkálta magát, zsákba vont fejjel, nem látva, (eleintén tréfásan keresve lábaival a kötelet, a majd leesés megbillenésével is riasztgatva a hölgyeket) táncolt át a kötél hosszában. Később a hátán egy embert is átvitt rajta. Utoljára pedig lengyel jelmezben keresztül velocipédezett, hátrafelé is téve utat. Mindez az egyensúly virtuozitásának netovábbja. Blondin, ki tizenhat év előtt bámultatá itt magát először, nem mai legény többé. Ötvenhat éves, kissé potrohos, de izmos, erős ember, megfehérült bajuszal és állszakállal. Négy éves kora óta gyakorolja e nyakkockázó mesterséget nagy sikerrel. Most is sok tapsot és éljent kapottá tömegtől.”

Utoljára 68 éves korában lépett fel  kedvenc helyén, a londoni Kristálypalotában, ekkor felnőtt fiával a hátán ment végig a magasban kifeszített kötélen.

Blondin majdnem egy félszázadon át kápráztatta el közönségét elképesztő mutatványaival. Vagyonos emberként halt meg 73 éves korában, 1897. február 22-én. Temetésén több ezren vettek részt, koporsója után annak a kötélnek a darabjait vitték, amelyen legelőször táncolt a Niagara felett.