ACSAI SÁNDOR, a majomember

A cikk az Arcanum adatbázisának felhasználásával készült.

A freak-show, azaz a fogyatékkal, vagy valamilyen testi hibával rendelkező emberek pénzért való mutogatása nem volt ritka jelenség a városligeti vurstliban. Ilyen volt többek között Dobos Jani, a madárfejű gyerek és Hegedűs Adél, a szakállas nő. És ilyen volt Acsai Sándor, a majomember, aki mindössze 2 napig volt mutatványos látványosság. A hatóság az attrakciót betiltotta, a mutatványost megbírságolta!

1927. május 1- én, a szokásos hétvégi ceglédi vásár közelében ijesztő látványra lettek figyelmesek az arra járók. „A vásártér közelében, a vasúti töltések alján egy ember formájú szörnyeteg szaladt, behajlított térddel, hosszú karjait félelmetesen lóbálva a levegőben. Szőrös, barnára égett teste volt, amit annál is jobban meg lehetett figyelni, mert a különös jelenség semmiféle ruhadarabot sem hordott. Üldözőbe vették, majd közel egyórás izgalmas hajsza után az üldözött megállott a vasútállomás melletti mezőn. Engedelmesen, letérdelve várta üldözőit, akik megdöbbenve látták, hogy ember. Nem ember formájú majom, hanem majomformájú ember. Teste, arca, behajlított térde, elkorcsosult végtagjai az ember és a gorilla között egy különös és alig észrevehető átmenetet mutatják.” – számolt be a történtekről a korabeli sajtó. 

Forrás: Pesti Napló, 1927. május 10.

Hamarosan előkerült a különös lény apja, aki elmondta, hogy fia, a 34 éves Acsai Sándor reggel szökött el otthonról, a nagyjából 10 km-re lévő Györgyéből. Ahogy észrevette eltűnését, azonnal keresésére indult, miközben rettenetesen aggódott, hogy nehogy valami baja essék a fiának. 

Arra nem igazán tudott válaszolni, hogy mi az oka, hogy a fia ilyen borzalmasan néz ki.

Megdöbbentő kép fogadta az újságírókat, amikor néhány nap múlva meglátogatták őket otthonukban: az apa nem volt otthon, Acsai Sándort pedig a kerítés mellett, egy kutyaólhoz láncolva találták „Egy pillanatra megdöbbenve nézzük ezt az emberszörnyeteget, amelyik teljesen hasonlít a gorillára. Haja be van nőve alacsony homlokába, homloka teljesen sima, semmi domborulat nincs rajta. Beesett szemei értelmetlenül néznek reánk, mintha kérdeznék, mit akarunk tőle? Megijed, kezein megcsörren a rozsdás lánc, amely jó hoszszúra van engedve. Teljesen a majom mozdulatait utánozva mászik föl a sudár fa törzsén, dobálja magát egyik ágról a másikra, közben fogait vicsorgatja. 

Mikor nevén szólítjuk, azt mondjuk, hogy: Sanyi, fejével bólogat, és artikulátlan ordítással válaszol, hogy tudja, őt szólítják meg. Beleharap a fába, aztán újra a földön terem és egészen különös módon, a majmok testtartásával ül le a földre.” – írta a Magyar Hírlap tudósítója a lap 1927. május 4-i számában.

Forrás: Friss Újság, 1927. május 10.

A korabeli újságok nem győzték egymást túllicitálni, mikor Acsai „borzalmas külsejéről” tájékoztatták olvasóikat.

Volt, aki bozontos sörényről írt, volt, aki csak pár szál hajról tett említést. Volt, aki úgy látta, hogy kezén összenőttek az ujjai és testét szőr borítja, volt, aki szerint orra, szája teljesen torz volt. A Kis Újság arról számolt be, hogy „teste borzasztó sovány, karjai hosszúak és majdnem a bokáig érnek.” A Magyarság c. lap szerint „szőrcsomós az arca, a lábaival úgy fog, mint más ember a kezével, még a cigarettacsutkát is magába tömi s a hangja, természetesen, ugatás.” 

Néhány napon belül az igazságra is kezdett fény derülni. 

Acsa Sándor a Ceglédtől kb. 10 km-re lévő Nagyjáráspusztán született 1893-ban. Apja Acsai János földműves, édesanyja Ádám Erzsébet. Szülei és 3 testvére normális testalkatú, egészséges emberek voltak. Apja visszaemlékezése szerint Sándornál már születésekor érzékelték, hogy valami baj van, „teste teljesen formátlan, szemeiben értelmetlen fény ragyog.” A szülők abban reménykedtek, hogy furcsaságait majd kinövi. Nem így történt. Édesanyja elhunyt, ezután édesapja nevelte, már ha az ő törődését nevelésnek lehet nevezni.

Teltek-múltak az évek, de a gyerek beszélni nem tanult meg, értelmetlen hangon makogott csupán. Apja felhozta Budapestre, próbálta elhelyezni valamelyik elmegyógyintézetben, de sehova sem vették fel, így visszatértek tanyájukra, ahol az apja sem tudott vele mit kezdeni. Sándor lassan lassan teljesen fölvette az állatok szokásait, minden eléje kerülő tárgyat megevett, ruhát pedig nem tűrt a testén. Meztelenül kószált a tanyákon, ahonnan a rémült munkások elzavarták. Végül is apja láncra kötötte és így akadályozta meg abban, hogy rémítgesse a környékbelieket. 

Olvasta az Acsairól szóló beszámolókat Fényes Gyula – a sajtó következetesen Fényes Adolfról beszélt - is, aki a városligeti vurstliban található Plasztikon egyik tulajdonosa volt. Fényes mindenben üzletet látott, nevéhez volt a köthető az egy évvel azelőtti „koplalók csatája”, illetve ő menedzselte Khalmedet is, az asztalosból lett alvó fakírt. Fényes mentes volt szinte minden erkölcsi gátlástól, így nem csoda, hogy olvasva Acsai történetét, „remek” ötlete támadt. Vonatra pattant, leutazott Györepusztára és egész egyszerűen 3 évre megvásárolta apjától a szerencsétlen Acsai Sándort. Az apa eleinte vonakodott, de végül írásba is foglalták az „örökbefogadó nyilatkozatot (sic!)”, mely szerint a kontraktus részeként a „gyermekéért aggódó szerető atya” némi készpénz mellett minden évben kap egy öltözet ruhát és egy pár cipőt. 

Alig másfél héttel az Acsairól szóló első hírek után, Fényes már a Panoptikumban mutogatta új szerzeményét. A kikiáltó ordítva invitálta a közönséget: „Tessék, tessék! Megérkezett az új világcsoda... Itt látható... Tessék, tessék! „ 

Áramlottak az emberek, mindenki kíváncsi volt az új látványosságra. Jó néhányan azonban fel volt háborodva és elképesztő dolognak tartotta, hogy egy szerencsétlen embert ilyen körülmények között mutogassanak. A hatósághoz számos bejelentés, az újságokhoz több olvasói levél is érkezett, melyek haladéktalan intézkedést sürgettek. Zala Zsigmond fővárosi képviselő interpellációt nyújtott be a polgármesterhez, melyben arra volt kíváncsi, hogy tudja-e a polgármester, hogy mi folyik a mutatványos téren; van-e információja arról, hogy az egyik mutatványos „az emberi méltóságot durván sértő produkciókat mutat be”? Interpellációja végén kérte, hogy a polgármester azonnal intézkedjen a mutatvány beszüntetéséről.

Forrás: Pesti Hírlap, 1927. május 10.

Fényes két napig örülhetett az Acsai mutogatásából származó bevételnek. 12-én reggel Marinovich Jenő rendőr főkapitány utasítására egy rendőrorvos megvizsgálta Acsait. Megállapítása szerint „a majomszabású emberről szóló híresztelésekből mindössze annyi igaz, hogy Acsai Sándornak úgynevezett mongolvágású arca van, ez azonban egyáltalában nem szokatlan jelenség. A szerencsétlen embernek feltűnően kisméretű a koponyája, ebből azonban nemcsak hogy majomember létére, hanem még csak arra sem lehet pontos következtetést levonni, hogy agybeli abnormitással született volna. Az Acsai Sándoron mutatkozó jelenségek nem egyebek, mint fiziológiai rendellenességek és valószínűnek látszik, hogy helyes nevelés és kellő orvosi ápolás mellett meg lehetett volna menteni az emberi társadalom számára” – szólt a jelentés. 

A Nemzeti Újság által megkérdezett ideggyógyász így nyilatkozott: „Felháborító csalás és otromba szélhámosság az egész mese. Embernek nem születhetik majom gyermeke … Az, hogy ez a szerencsétlen idióta a panoptikumba jutott, annak tulajdonítható, hogy az apja állatként bánt vele. Mindenkitől elhagyatva, állatok között nőtt fel tehát ez a siketnémának született idióta és igy nem lehet csodálkozni rajta, hogy kiveszett belőle harminc esztendő alatt minden emberi vonás. Mindenesetre eléggé el nem ítélhető és felháborító, … hogy valaki ilyen módon spekuláljon az emberi hiszékenységre és ostobaságra s hogy egy kultúrállamban, ahol a keresztény morál szab meg minden írott és íratlan törvényt, egy nyomorult torzszülöttet mutogassanak ketrecbe zárva annak a közönségnek, amelynek szórakozást nyújt az ilyen látványosság.”

A rendőrorvosi vizsgálat után az orvost kísérő rendőrfogalmazó közölte Fényessel, hogy „hogy mivel a reklámozott „majomszabású ember“ mutogatására semmiféle engedelmet nem kért és ez a mutatvány különben is alkalmas arra, hogy közbotrányt okozzon, a rendőrség megtiltja további mutogatását.” Ruhát hozattak, felöltöztették, majd a megérkező mentővel gyógykezelésre az angyalföldi elmegyógyintézetbe szállították Acsait.
Időközben megérkezett a Panoptikumba a fővárosi képviseletében Édes Endre tanácsos, a városgazdasági ügyosztály vezetője, és közölte Fényessel, hogy a főváros vezetése nevében és megbízásából betiltja Acsai mutogatását. Másnap Fényest berendelték a hivatalba, ahol felhívták a  figyelmét, hogy „a panoptikum ezentúl előzetesen külön-külön tartozik engedelmet kérni minden olyan esetben, amikor mozgófénykép és viaszbabákon kívül bármi egyéb dolgot be akar mutatni.” Azt is közölték vele, hogy tettéért eljárást indítanak ellene.

Miután elszállították Acsait, Fényes nyilatkozott a sajtónak. Egyebek között elmondta, hogy ő csak „gazdaggá és megelégedetté akarta tenni a majomember családját és biztos abban, hogy ha Acsait idő előtt el nem szállítják a tébolydába, úgy ez megtörtént volna. De azért kárpótolom magam — fejezi be a beszélgetést mosolyogva Fényes —, mert most az elefántlábú nőt fogom menezselni. De nem Pesten. Külföldön.”

Két héttel a betiltó rendelkezés megszületése után a VI. kerületi rendőrbíróság 80 pengő pénzbüntetésre ítélte Fényest, mert „engedelem nélkül mutogatta a félkegyelmű parasztlegényt.”  

Miután Acsait elhelyezték az angyalföldi tébolydában, a túlzásokra erőteljesen hajlamos korabeli sajtó pár nap múlva óriási sikerről számolt be: Acsai „a lelkiismeretes orvosi kezelés folytán teljesen visszanyerte emberi mivoltját, megtanult beszélni, sőt az evőeszközt is tudja már használni. Apja hazavitte Abonyba, ahol hasznavehető mezőgazdasági munkást akar belőle faragni.” Mindebből egy szó nem volt igaz!

Bár Acsai végre emberi körülmények közé került, állapota folyamatosan romlott, orvosai azonban semmilyen szervi betegség nyomát nem találták. Hamarosan áthelyezték a balassagyarmati elmegyógyintézetbe, hátha a vidéki levegő valamit javít állapotán, de segíteni itt sem tudtak rajta. Szinte napra egy évvel a vurstliban történtek után, 1928. május 8-án Acsai Sándor a balassagyarmati Mária Valéria Közkórházban elhunyt. A halotti anyakönyvben a halál okaként „kimerültség, idült butaság” szerepelt.

„Huszonnyolc (helyesen: 34!) évig élt az emberi rosszaság és elvadultság láncán. Nem bírta ki az emberi jóságot, amely kárpótolni akarta őt elvesztett életéért. Az elhagyatottság a láncra kötözött testről lehántotta az emberi vonásokat és a szeretet meleg hulláma későn jött már.” – búcsúzott Acsaitól Abonyi Gyula a Magyar Hírlap 1928. június 6- számában.