DOBOS JANI, a madárfejű gyerek

A cikk az ADT segítségével készült.

A freek-show, azaz a valamilyen testi hibával rendelkező emberek mutogatása nem volt ismeretlen a hazai mutatványos világban. Ilyen volt Hegedűs Adél, a szakállas nő, és ebbe a kategóriába tartozott Dobos Jani is, akinek kései utódai Madárfejű Lajcsika néven szórakoztatták a nagyérdemű közönséget.

Dobos Jani mélyszegénységben élő családban született 1881-ben Battonyán.  Édesanyja kifejezetten magas asszony volt, apja inkább középtermetű. A családnak tizenegy gyermeke született, közülük hét teljesen egészséges, normális testalkatú volt, négy gyerek azonban kistermetűként jött a világra, közülük három még egész kis korában meghalt. A negyedik kis növésű gyerek, Jani, születésekor alig volt fél kg, egy zsebkendőbe be lehetett pólyázni.

Teltek-múltak az évek és Jani nem nőtt olyan ütemben, mint hasonló korú társai,  12 éves korában akkora volt, mint egy 3-4 éves gyerek. Testalkatában nem voltak torzulások, egyik testrésze sem volt aránytalanul kisebb vagy nagyobb, testfelépítése teljesen arányos volt. Karjai, lábai vékonyak, méretéhez képest hosszúak voltak, alakja rendkívül sovány.

Termetén kívül madárfejhez hasonlatos fejformája tette igazán különlegessé. Előreugró alsó állcsontja, kiálló, viszonylag nagy orra, hosszúkás arca, és  apró szemei miatt nevezték erős túlzással „madárfejűnek.”

Dobos Jani (forrás: Természettudományi Közlöny 1897. május)

Élénk, izgő-mozgó, mindig vidám gyerek volt, ennek ellenére közös gyermekjátékokban soha nem vett részt. Huncutkodni szeretett, ilyenkor ujjával bökdöste a többieket. Arcmemóriája kiváló volt, az embereket hónapok után is megismerte. Hiányzott belőle a gyerekekre jellemző kíváncsiság, tudásvágy, sosem kérdezett semmit. Színvak volt.  Annak ellenére, hogy próbálták tanítani, számolni, írni, olvasni nem tudott. Gondviselőjéhez ragaszkodott, érzelmeit azonban nem tudta kifejezni, sírni vagy haragudni sosem látták.

Hangja gyenge, fátyolozott volt, gyakran ismételgette, hogy  „Ugy-e szép ?” 

Ha beszéltek hozzá, vagy kérdeztek tőle valamit, látszólag értelmes arccal nézett. Azonban főleg a hangokra és a szájmozgásra figyelt, a neki feltett kérdéseket nem értette, ezért aztán azokra nem is válaszolt. Időnként a beszélő szavait minden értelem és összefüggés nélkül ismételte.

Dobos Janit 1892-ben „fedezte fel” Váradi Mór, a Városligeti Színkör volt titkára. Menedzserül szegődött a gyerek mellé, és pénzt ígérve a szegény családnak, felhozta Budapestre. Váradi becsületére legyen mondva, tisztességes impresszáriója volt Janinak, a gyerek mutogatásával keresett pénzből rendesen juttatott a szülőknek. Így bármilyen furcsa, Dobos Jani „törpesége” hozzájárult ahhoz, hogy a család – legalább is egy időre - kiemelkedjen a mélyszegénységből. 

Dobos Janika és impresszáriója, Váradi Mór (Vasárnapi Újság, 1892.)

 Fővárosba érkezésük után mozgalmas hetek kezdődtek. Jani már februárban „bemutatkozott” a Somossy Orfeumban, ahol fellépését így reklámozták: „Ma először Dobos Jani, a legbámulatraméltóbb természeti tünemény a világon. A 19-dik század legérdekesebb látnivalója.” 

Még ebben a hónapban az orvostudományi egyetemen mutatták be a „csodaszülöttet”. Az eseményről így számolt be a Pesti Hírlap: „Ma délelőtt az impresario elvitte a klinikára a gyereket, hol előbb Mihalkovics Géza tanár, később Laufenauer Károly és Thanhoffer Lajos tartottak előadást róla s orvosi szempontból fejtegették a nagyszámú hallgatóság előtt a természet e csodáját. Az előadások végén a hallgatóság a kis élénk fiút még meg is éljenezte.”

Pár nappal ezután menedzserével Berlinbe utaztak, ahol a híres német orvosprofesszor, Rudolf Virchow a berlini orvosok egyesületében mutatta be Dobos Janit. Virchow-ot a szaksajtó egyenesen a „pathológia pápájának” tartotta, aki egyébként egy  sor más tudományban, az anatómiában, paleopatológiában, állatorvostanban, fejlődéstanban, őslénytanban, néprajzban, régészetben, művészettörténetben is maradandót alkotott.

Az un. Virchow-Seckel szindrómát, azaz azt a madárfejű törpeséget, ami olyan rendellenesség, amikor „az agy hiányos fejlődése miatt nemcsak gyengeelméjű, hanem a rendkívül apró agykoponya miatt a fej kicsiny, a homlok alacsony, a koponyaboltozat szinte hiányzik és mindezek ellenére, a betegségben szenvedők vegetatív életre képesek”, éppen Dobos Jani vizsgálata nyomán írta le a német professzor

Dobos Jani hazatérte után itthon továbbra is főleg mulatókban volt látható.  

1894-ben a Feld Zsigmond igazgatta Fővárosi Gyermekszínházban – ma már visszataszítónak tűnő módon - a felvonások közötti szünetben mutogatták: "Az első felvonás után megmutatták az úgynevezett „madárfejü“ gyermeket s a közönség nagy érdeklődéssel szemlélte a kis torz-szülöttet".

Dobos Jani további életéről keveset tudunk. 1896-ban az Andrássy úti Plasztikonban volt  látható. Itt egy miniszteriális vendég is meglátogatta az akkor 15 éves gyereket: „A Plastikonnak Andrássy-úti palotája nemcsak a közönség között, de a magasabb körökben is élénk érdeklődést kelt. Tegnap Wlassícs kultuszminiszter már másodízben eljött. Látogatása főleg a kis madárfejű Dobos Jánosnak szólt, a ki már a tudományos körök figyelmét is magára vonta, s a kiről Tellyesnicky Kálmán dr. rendkívül érdekes felolvasást tartott a természettudományi társulat élettani szakosztályában. A miniszter nagy érdekkel olvasta a külföldi tudósoknak Dobosról szóló nyilatkozatait, végül pedig szivarral kínálta meg a kis emberkét, a ki a Plastikon fővonzó erejét teszi.” 

1900-ban Franciaországban csodálhatta meg a közönség, ezt követően nincs információnk arról, miként alakult élete.