WEINMANN JÁNOS – az asztalosból lett alvó fakír
A cikk az ADT felhasználásával készült.
Fakírból rengeteg megfordult a mutatványosok világában. Volt közöttük profi, de kókler is akadt szép számmal.
1926. július vége felé különös alak bukkant fel a fővárosban. A piros bugyogós, fehér kaftános, lila köpenyt, piros beduin kendőt, zöld turbánt viselő, faszandálos, Krisztus-szakállas, cvikkeres ember nem kis feltűnést keltett a korabeli Pesten. Az emberek találgatták, ki lehet a rejtélyes idegen! Esetleg egy keleti fejedelem? Vagy Jeruzsálem kormányzója? A titokról hamar lehullott a lepel. Kiderült, hogy ez fess úr nem más, mint Ali Khalmed, a „világhírű” fakír, aki már meg is állapodott egy pesti impresszárióval – nevezetesen Fényes Gyulával -, hogy a Plasztikonban felállított üvegkalitkában 9 napig fog aludni, majd ezt követően „sanyargatások” közepette 60 napig koplal. A sanyargatás jelen esetben azt jelentette, hogy „még ágya sem lesz, hanem a földön, szalmán fekszik majd, kútvizet iszik és testét napjában többször kancsukáztatja.”
Az ekkor 61 éves, nőtlen Khalmed – polgári nevén Johan Weinmann - Németországban látta meg a napvilágot -írták róla a lapok. Sok-sok évvel ezelőtt Münchenben élt és ügyvédként tevékenykedett. Miután tönkrement és elhagyta a jogi pályát, beutazta Ázsiát, ahol többek között hosszabb időn át tanulmányozta az indiai fakírok életét, elleste fogásaikat, trükkjeiket. Egy idő múlva aztán visszatért Németországba. Állítása szerint látomásai voltak, egy túlvilági hang azt parancsolta, hogy növessze meg a haját és szakállát, valamint, hogy tanulja ki az asztalos mesterséget. Felvette az „alvófakír" címet, és ettől kezdve hivatásszerűen kezdett foglalkozni az „alvással". Aludt már 9 napig étlen- szomjan Berlinben, Drezdában és Bécsben. Meggyőződése volt, hogy előrehaladott kora ellenére rá még nagy dolgok várnak.
 |
| Ali Khalmed |
Korabeli sajtóbeszámolók szerint, mielőtt a Plasztikonban megkezdte volna alvását, próbaelalvást szervezett a Liget Szanatóriumban. Ennek során egy külön szobában, több orvos jelenlétében azt igyekezett bebizonyítani, hogy képes 5 perc alatt elaludni. A bemutató során „felült az ágyában, az ég felé nyújtotta két kezét és tompa basszus hangon keservesen ordítozni kezdett: Allah amerih, Allah alej.” Ezt nagyjából öt percig ismételgette. Az ötödik perc végén ordított egy hatalmasat, szemei becsukódtak, és már alvó állapotban párnáira borult. Ezt követően az orvoscsoport alapos vizsgálatnak vetette alá Khalmedet, még vért is vettek tőle. Arra voltak kíváncsiak, hogy az elalváshoz nem használt-e valamilyen altatószert? A közel fél óráig tartó vizsgálat eredményét tömören így összegezték: „hát ez biz alszik.” Ezt követően megpróbálták felébreszteni, de nem sikerült. Kolompoltak, zajongtak, hangoskodtak, rángatták, de a fakír csak aludt tovább. Két óra múlva minden előzmény nélkül „Alah amerih, Allah alej“ kiáltással Khalmed felébredt, körülnézett és mosolyogva így szólt: Íme uraim!
Khalmed rezesbanda kíséretében, hatalmas tömeg jelenlétében 1926. július 24-én, szombaton kora délután foglalta el üvegkoporsóját, melyet ünnepélyes keretek között le is pecsételtek. A kitűzött cél változatlan volt: étlen-szomjan 9 napig alszik, majd ezt követően 51 napig koplal.
Mint utóbb kiderült, eseménydús kilenc nap következett.
Két nappal azután, hogy Khalmedre rácsukódott az üvegkalitka ajtaja, Fényes Gyula levelet kapott az éppen akkor Hamburgban tartózkodó Georg Lindenecktől, aki néhány héttel előbb szintén a Plasztikonban 50 nap és hat órás éhezéssel felállította a koplalás új világcsúcsát. Lindeneck felszólította Fényest, hogy haladéktalanul „szüntesse be az alvó mutatványt, azaz ébressze fel Khalmedet, az „indiai fakírt”, ellenkező esetben 400 millió koronás pert indít ellene. Lindeneck arra hivatkozott, hogy Fényes határozottan megígérte neki, hogy az „alvó fakír” című produkciót vele fogja bemutatni. Ahogy ez előre sejthető volt, Fényes figyelmen kívül hagyta a felszólítását. Lindeneck ezután bejelentette, hogy perre megy, és ha azt megnyeri, 70 napig fog koplalni, azt követően pedig 10 napi fog aludni. „Ezzel mintegy dokumentálni akarja, hogy ő még az alvásban is különb legény az állítólagos indiai fakírnál.” A per és így a 70 napos koplalás is végül elmaradt. .
A Vurstli mutatványosai még izgatottan tárgyalták Lindeneck levelét, amikor óriási riadalom támadt az üvegkalitka körül. Egy hölgy rémülten vette észre, hogy a fakír nem alszik, hanem folyamatosan vakarózik. Azonnal orvost hívtak, aki gyors vizsgálat után megállapította, „hogy az egyik derűskedvű látogató viszketőport hintett be a koporsó szelelő lyukán, hogy így győződjön meg arról, valóban alszik-e.” Miután az orvos hűsítő kenőccsel bekente, a „mester” folytatta az alvást.
 |
| Khalmed alszik (forrás: Magyarország, 1926. augusztus 15.) |
Pár nappal a „viszketőporos merényletkísérlet” után, egyik este az éppen a Plasztikon épületében tartózkodó Fényes Gyula különös neszezésre lett figyelmes. Rosszat sejtve riasztotta a rendőrséget, majd közösen nekiláttak átkutatni az épületet. Két férfit fogtak el a Plasztikon emeletén, akik azt állították, hogy egy francia fakír, bizonyos Pauletti bízta meg őket azzal, hogy kísérjék figyelemmel Khalmed alvását, mert a francia azt gyanította, hogy valamilyen trükk van a kilenc napos alvás mögött. A két „kukkoló” szerint Pauletti maga is próbálkozott hasonló mutatvánnyal, de csalt és lebukott: nappal úgy csinált, mintha aludna, ám éjjel felkelt, jól megvacsorázott, majd hajnalban visszafeküdt. Most a rivális trükkjére volt kíváncsi. A rendőrség hitte is meg nem is a valószínűtlennek tűnő történetet, ők inkább arra hajlottak, hogy két besurranó tolvajt fogtak. Ám a két fiatalember a rendőrségi kihallgatás során bemutatott egy levelet, melyben Pauletti fejenként 15 millió koronát ígért nekik, ha lebuktatják Khalmedet. A „kémek” rajtavesztek, Khalmed aludhatott tovább.
Már nem sokáig, mert a vállalt kilenc nap előtt váratlanul feladta a küzdelmet. Arra hivatkozott, hogy „a plasztikonban tűrhetetlen fojtó volt a levegő, nekem meg az alváshoz rendes temperatúrára van szükségem”. Úgy vélte, hogy mindezért Fényes Gyula impresszárió a felelős, ezért az előlegként felvett összeget – saját bevallása szerint 5 millió koronát – zsebre vágta, majd távozott.
Nem sokkal ezután a Khalmeddel kapcsolatos szinte minden homályos pontra fény derült.
A Magyarország c. lap újságírója kiderítette, hogy Ali Khalmed sosem volt Münchenben ügyvéd. Becsületes neve Weinmann János és a VIII. kerületi Örömvölgy (ma Diószeghy Sámuel) utca 18. szám alatt lakott. Elmondta, hogy eredeti szakmája asztalos. Fiatal korában nem volt kedve a gyalupad mellett megöregedni, ezért nekivágott a mesés keletnek. Járt Indiában, Egyiptomban, egy dervis társaságában körbebarangolta Ázsiát. Közben megtanult arabul és törökül. Indiában került kapcsolatba a fakírok világával. Visszatérve Európába, saját bevallása szerint orfeumokban, cirkuszokban mutatta be fakír-tudományát. Az erősödő konkurencia azonban lassan leszorította a pódiumról, végül szerződés nélkül maradt. Más megoldás nem lévén, hazatért, és jobb híján asztalosként helyezkedett el. Két évig a Ganz-Danubius Gyár asztalosműhelyében dolgozott, majd megnyitotta pici kis önálló műhelyét az Örömvölgy utcában. Örök optimistaként Plasztikonbeli (le)szereplése után is arról álmodozott, hogy még eljön az ő ideje és fakírként még ezreket fog szórakoztatni, bár „sajnos, már öregedem, nehezen megy a fakír-pálya"-tette hozzá
Arról, hogy végül elutazott-e Bécsbe, és hogy mi történt vele ezután, semmilyen információ nem maradt fenn.
Ezt a versikét, állítólag ő maga írta és üvegkalitkája falán volt olvasható:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése