„A NYÁRI BUDAPEST LEGNAGYOBB ESEMÉNYE” – 100 éves a Vurtsli

 A cikk az Arcanum adatbázisának felhasználásával készült.

Amikor Bécs város vezetése úgy döntött, hogy a bécsiek kedvelt vurstliját, a Prátert meg-és felújítja, akkor Budapesten a városi tanács azt fontolgatta, hogy a városligeti vurstlit megszünteti és úgy, ahogy van, az egészet kiköltözteti a Népligetbe. Még az is felmerült, hogy inkább Angyalföldön jelölnének ki a mutatványosok számára új helyet, mert a Népliget nehezen megközelíthető. „Így határozott Bécs városa, mert a Práter minden bécsinek gyermekkori emléke, és mert a Práter minden bécsi polgár szívügye. A bécsi Práterbe tehát visszavarázsolják a béke színeit, hangulatát és mozgását. A pesti vurstlival is így van a pesti ember. Szereti, lelkesedik érte, a szívéhez nőtt és gyermekkori emléke. Mindazonáltal a pesti vurstlit halálra ítélték.”- írta a Magyar Közgazdaság 1938. január 6-i száma. 

Arra kérdésre, hogy miért kell a pesti vurstlit eltüntetni a Városligetből, nagyon egyszerű választ adott a város vezetése: a Városligetben „nincsen szükség az ilyen népi mulatságra." A kialakult helyzetet az Újság 1938. júliusában így foglalta össze: „A vurstli nem panaszkodhatik, eléggé mozgalmas száz esztendőt élt át. 1838 óta látott egyet-mást máig. Életének története megdöbbentően hasonlít emberek éleiének történetéhez. Aprón kezdte, hirtelen fejlődött, nagy lett, aztán következett az öregedés kegyetlen folyamata. A vurstlira már egy-két évtized óta haragszanak a hatóságok, folyton letörnek belőle egy darabot, átküldik a Népligetbe. Az, ami megmarad belőle, fél a jövőtől, hiszen az Andrássy-út meghosszabbításakor végkép el fog tűnni mai helyéről a vurstli.” 

100 éves születésnapjára készül a Vurstli - korabeli karikatúra (Esti Újság, 1938. július 13.)

Ugyanis a terv része volt az is, hogy az Andrássy utat első nekifutásra a Kassai térig meghosszabbítják. A kb. 80 m széles új szakasz a Vurstli és az Angol Park egy részén haladt volna keresztül. Ráadásul volt olyan elképzelés is, mely szerint hasznos lenne egy, a Széchenyi fürdőhöz kapcsolódó gyógyszálló felépítése is.

A mutatványosok ezt másként gondolták és abban reménykedtek, hogy a város vezetését jobb belátásra tudják téríteni. Klupáthy Tódor, a Magyar Mutatványosok és Érdektársaik Egyesületének elnöke, nem kevés optimizmusról tanúságot téve nyilatkozott a Friss Újságnak: „Komoly aggodalomra szerintünk nincsen ok. A főváros mindig jó háziúr volt és most is emberi lesz velünk szemben.” Úgy vélte, igenis szükség van a Vurstlira, mert „persze nem jönnek már hozzánk mulatni a gazdag grófok, mint a boldog békeidőben és a középosztálynak is egyre kevesebb a pénze. De éppen azért rászorul az olcsó mulatságra, amit egyedül a vurstli nyújt.” 

A gyülekező viharfelhők ellenére a Vurstliba egyenesen Párizsból új látványosságok érkeztek. 1938-ban az év „attrakciói” kis ládikák voltak, melynek oldalán elhelyezett kereket a kíváncsi nézőnek meg kellett forgatnia. Ezáltal bent a ládában fény gyulladt és a ládika oldalába fúrt lyukon érdekes képeket lehetett látni. „Egyébként a ládákba csupán tizenhat éven felüliek kukkanthatnak be. … Kereveten nyújtózó hölgy, világért se higvjék, hogy meztelen. A negyedik láda felett ez a felírás: »Samu nászéjszakája«. Ezt aztán igazán szigorúan tizenhat éven felüliek láthatják csak! Békebeli kép a ládában: ifjú dáma a hálószobában, csipkés hálóingben, akit egy spanyolfal mögül kandin nézeget az izgatott Samu. Ennyi az egész”.

Jancsi bohóc is fellépett

Bár a Vurstli ekkoriban már közel sem volt olyan népszerű, mint a század elején, a mutatványosok mégis úgy döntöttek, hogy egy hatalmas népünnepély keretében a város vezetői felé bizonyságát adják nélkülözhetetlenségüknek. Az apropót az adta, hogy az akkoriban elterjedt közvélekedés szerint éppen 100 évvel azelőtt, 1838-ban telepedett le a Városligetben Wexhlener Sebestyén, aki már állandó jelleggel kapott engedélyt mutatványos bodegája felépítésére, ezzel mintegy letéve a vurstli alapjait.

 A mutatványosok érezték, tudták, hogy „körülöttünk összeomlott egy egész világ. Királyok buktak, megváltoztak az erkölcsök, divatok, szemléletek, csak a Vurstli maradt meg lényegében ugyanannak, ami volt tegnap, tegnapelőtt, tíz, ötven és száz év előtt. Talán ez az egyetlen intézményünk, melynek nevéhez nem fűződik más, mint derű, örömteli bámészkodás, fiatal szívek egymásra találása és önfeledt, boldog szórakozások emléke.” Úgy gondolták, hogy az évforduló nyomán, „új vérkeringés indul meg az utóbbi években egyre csendesebbé vált szórakozóhelyen”. 

Esti Újság, 1938. július 15.

Úgy tervezték, hogy a nagyszabású születésnapi ünnepség mellett „a nevezetes jubileum alkalmából tiszteletteljes kérelmet intézünk a főváros uraihoz. Vessék a tűzre azokat a városfejlesztési terveket, amelyek halálra ítélik a százesztendős Vurstlit. Hagyják meg ott, ahol van és hagyják meg olyannak, amilyen, vidámnak, kedvesnek és gondűzőnek.”

Volt egy kis zűrzavar: hol a 100 éves Városligetet ünnepelték, hol a 100 éves Vurstlit, de mindenki pontosan tudta, hogy ez a Vurstli centenáriumi ünnepe lesz.

A mutatványosok nagyon készültek. Takarítottak, szereltek, újra festették játékaikat, „fényesre dörzsölték a ringlispíl lovakat, a plasztikonba pedig a vurstli százéves születésnapjára beállították a foktői rémet is a glédába.”

Hatalmas ünnepséget terveztek július 13-án délután 4 és hajnali 1 óra között. Díszes kaput építettek a vurstli főutcája elején, ahová az 1915-ös nyári karneválhoz hasonlóan már a belépésért is fizetni kellett. A bevételt a szervezők a hagyományokhoz híven jótékony célra szánták, ezúttal a nyugdíjas színészek egyesületét kívánták megsegíteni. Bár az eseményt a szokásoktól eltérően nem hétvégére szervezték, a hajnalig tartó népünnepélyen rengetegen voltak, aznap délután és este több mint tízezer ember volt kíváncsi az izgalmas produkciókkal kiegészített mutatványos látványosságokra.  

Rendkívüli szabadnapon a Vurstliban

Voltak, akik erre a napra külön szabadnapot kértek, hogy részt vehessenek a nagy ünnepségen. „Erre tessék, csak befelé, hölgyek és urak! Hallják, hallják, megy a százéves vurstli” – fogadta a kikiáltó az érkezőket. Az egyes mutatványoknál a kor jeles színészei segédkeztek, itt volt többek között Mezey Mária, a Latabár testvérek, és Kőváry Gyula az ismert konferanszié is. „Mindenünnen zene harsogott, cigány, dzsessz és automata-csinnadratta, egy időben és egyforma erősen, de ez egyikkőjüket sem zavarta, hiszen így komponálták meg a vurstli ezerhangú, ricsajos, mégis eredetien vonzó szimfóniáját.” – írta a Budapesti Hírlap. 

Nem mindenki jutott be, többségüknek még annyi pénze sem volt, hogy az olcsó belépőt megvegyék. Így aztán néhány helyen megbontották a kerítést, így próbáltak bejutni a „nagy buli” színhelyére. „Az egyik helyen a liliputi falu törpe tagjai verték vissza a jegynélküliek ostromát. Az érdekes harcnak rengeteg nézője akadt és megfelelő erősítés után a törpék győztek.” Egyébként a Liliputi falu kikiáltója egész este hosszan és megállás nélkül az anyósokat szidta. Óriási sikere volt.  

Kerítésen kívül

Minden erejét összeszedve eljött és ismét fellépett a már súlyosan beteg Rigoló, a Vurstli talán leghíresebb kikiáltója. Hamar elfáradt, le kellett ülnie, de ott volt és szerepelt!

Aznap a ligetben mindenki hihetetlenül jól érezte magát! 

Az est fénypontja a 8 órakor kezdődő 22 képből álló revü volt, melyen egyebek között Mezey Mária mint sanzonénekes, a Latabárok mint a levegő hősei, Komlóssy Emma, mint a magyar nóta királynője, Pethes Sándor mint Gerard bohóc,  az ismert komikus Sarkadi Aladár pedig  mint kötéltáncos lépett fel. „Ezenkívül gyönyörű görlök, jazz-, cigány-, tehetség- és dizőz-verseny.” A nagyszabású, látványos revüt Reymetter Margit, a mutatványos Reymetter Árpád lánya rendezte. A belépő 45 fillér volt.

Az ünnepség fényét tovább emelte, hogy a Nagycirkusz igazgatója, Fényes György erre az estére jó néhány különleges produkcióval lepte meg a közönséget. "A műsor keretében sziporkázó humorral negyedórákon keresztül állandó kacagásban tartja közönségét, a másik félórában pedig a világ legjobb artistáinak művészete kápráztatja el a nézőeket. A Hopla-Hopp c. műsorban - melyet Kellér Dezső rendezett – sok más mellett láthatott a közönség kilenc királytigrist, a világhírű Rivels bohóccsalád új műsorát és Hacsek és Sajó szórakoztató beszélgetését. A közönség „az előadás után azzal az érzéssel ment ki a cirkusz épületéből, hogy hasonló jót még sohasem látott.” 

Mühlbeck Károly karikatúrája az Új Idők 1939. augusztus 5- számában

Természetesen a pesti humort sem hagyta érintetlenül a jubileumi rendezvény.  Az Ojság július 24-i számában az alábbi hirdetést lehetett olvasni:  „Elveszett a vurstli százéves jubileumán a feleségem. Becsületes megtaláló a legközelebbi jubileumig megtarthatja.” 

Késő este „a pesti művészvilág kitűnőségei jöttek ki a ligetbe. S mikor a hangulat tetőfokra hágott, egy konflis döcögött a bejárat elé, három ismert aranyifjúval. Hatalmas virágot viseltek kabátjuk hajtókáján és a közönség tapsa közben kissé illuminált hangon, de sok szeretettel köszöntötték fel a százéves ligetet. Mint mondották, az ifjúság nevében.” – számolt be a különös látogatásról a Pesti Napló.

A vártnál is sikeresebb születésnapi népünnepély így summázta a korabeli sajtó: „szórakozva szórakoztatott mulatva mulattatott, szólt a zene, repült a hinta, szédített a ringlispiel, a mutatványosbódék előtt zsongott bongott a vendégsereg. A születésnapi ünnepen az ég ugyan nem volt kék, viszont rózsaszínű volt a hangulat. Fogyott a sósperec, az óriáskifli, a virsli és a kovászos uborka, színészek, művészek, zenészek, artisták, bohócok, törpék és óriások tehetségük, tudásuk legjavával szolgáltak, hogy ezt a délutánt, ezt az éjszakát örökre felejthetetlenné tegyék azok emlékében és szívében, akik a pesti vurstli szerelmesei. Sok ilyen szép napra, sokszor ennyi napi jövedelemre, keresetre lenne szüksége a vurstli népének, hogy százesztendős születésnapja után is az maradjon, ami eddig volt Budapest kispolgárainak életében: a szürke hétköznapok tarka öröme, a gondok okozta ráncok elsimítója, minden bajok, bánatok derűs vigasztalója!”

A frenetikus hangulatról a korabeli filmhíradó is beszámolt:

 

Ezután már a város vezetése sem forszírozta a Vurstli elköltözését. Hullámzó látogatottság mellett, nagy nehézségek közepette a mutatványosok túlélték a háborút, és valahogy kihúzták 1950-ig. És akkor jött az államosítás és a Vurstlinak vége lett.