GERENCSÉR FERENC ÉS A TÖRPÉK SZÍNHÁZA - Gulliver a liliputiak között

 A cikk az ADT felhasználásával készült

A városligeti vurstli egyik legnevezetesebb attrakciója, szó szoros értelmében világraszóló produkciója a Liliputi Színház volt. Előadásaik mindig teltházasok voltak és nem csak a magyar közönség szívét hódították meg: turnéik során sikert sikerre halmozva bejárták szinte a fél világot.

A történet 1925-ben kezdődött, amikor Gerencsér Ferenc felcsapott mutatványosnak 

Gerencsér Ferenc

Gerencsér 1880-ban született Budapesten. Korán nősült, 1902-ben feleségül vette Gubányi Julianna "hírlapkiadói munkásnőt". Házasságukból két fiúk született: Jenő és Ferenc. 1913-ban elvált és, még ebben az évben oltár elé vezette Neumann Irént (egyik tanújuk a híres vendéglős, Laufer Vilmos volt), aki haláláig hű társa maradt.  A Budapesti Hírlap kiadóvállalatánál kezdte pályafutását, majd a Pesti Hírlap munkatársa lett. Rövid ideig dolgozott az Új Barázda c. lapnál. Az első világháborúból sebesülten tért haza.   
Fiaival nem volt túl jó a kapcsolata, a 20-30-as években többször lehetett olyan újsághirdetéseket olvasni, melyben Gerencsér közölte, hogy „Jenő és Ferenc nevű fiaimért semmiféle felelősséget nem vállalok”. 1935 decemberében Ferenc fia sikertelen öngyilkossági kísérletet követett el. Tettének hátterében szerelmi bánat és artista pályájának sikertelensége állt. 

1942-ben Gerencsér  megkapta a Nemzetvédelmi Kereszt kitüntetést. Ezt olyanok kaphatták, „akik akár a magyarországi kommunizmus súlyos megpróbáltatásainak idejében, akár a hazánktól elszakított és utóbb a Szent Koronához visszatért területeken az idegen megszállás nehéz évei alatt törhetetlen magyar hittel küzdöttek a hazánkat megcsonkító és a magyar nemzet gyengítésére törekvő erőkkel szemben s a magyarság és Magyarország fennmaradása érdekében életük kockáztatásával önfeláldozó magatartást tanúsítottak.”. 

Megérkezett a posta (Tolnai Világlapja, 1934)

A mutatványos világban először a „Majomcirkusszal” próbálkozott, de nem boldogult vele. Ezután fogott bele a Liliputi színház megszervezésébe.
1926 végén beadvánnyal fordult a városi Tanácshoz, melyben kérte, hogy a Mutatványos téren általa bérelt parcellán „az eddig engedélyezett majom cirkusz elnevezés helyett Liliputi cirkusz elnevezést” engedélyezzék. Kérését azzal támasztotta alá, hogy a „majom cirkusz és a Liliputi cirkusz közt lényegében nem jelent nagyobb változást, csak azt, hogy a majmok helyett törpe kis emberkék énekelnek, irredenta verseket szavalnak és zene vagy acrobatikus számot mutatnak be ..….”. A „cirkusz” elnevezéshez a hatóság nem járult hozzá, így Liliputi Színház lett az új mutatvány neve.

Gerencsér újonnan alakuló színházába újsághirdetés útján toborozta a törpéket, de attól sem riadt vissza, hogy azt utcán szólítsa le őket. Véletlenül találkozott a 18 éves, 90 cm magas törpe lánnyal, Gáspár Julikával, aki később a Liliputi Színház egyik legnagyobb sztárja lett. A színészeken kívül színházi épületre is szükség volt, ezért kibérelte a városligeti Mutatványos tér 17-es parcelláját, ahol előzőleg Kühn Antal körhintája szédítette a Vurstli közönségét. Itt aztán felépített a Liliputi Színházat, mögötte pedig kialakította a Liliputi Falut, ahol lakást biztosított törpe társulata tagjainak. Nem volt mindenkinek külön szobája, egy-egy helyiségben 6-7 ágy volt, de minden az ő méretükhöz lett igazítva: kicsi ágyak, kicsi asztalok és székek, kis szekrények, még kis varrógépet is készített nekik a Weiss Manfréd Gyár. 

Gerencsér elvárásai nem voltak túl bonyolultak: a jelentkező legyen törpe növésű és érdekelje a színi pálya. A társulat hamarosan 25 tagúra bővült. Mivel a törpék nem voltak képzett színészek, Gerencsér tanárokat alkalmazott, akik szép, tiszta beszédre, a színészmesterség különböző fogásaira tanították a jelölteket, képezték, fejlesztették tánc-és énektudásukat. 

Műsoruk legtöbbször rövidebb jelenetekből, bohózatokból, tánc és énekszámokból, operett dalokból, valamint artista produkciókból (pl. bicikllis mutatvány, egyszerűbb trapéz attrakció) állt. 

Az apró színészeknek mindenük volt a színház, mert védettséget, biztonságot jelentett számukra. Gerencsér saját gyerekeiként gondoskodott róluk. Bár próbákkal és előadásokkal együtt napi 12-14 órát dolgoztak, mégis jól érezték magukat, mert kaptak szállást, hétfő délelőttönként szabadidőt, fizetésüket önállóan kezelhették. Délelőttönként próbáltak, gyakoroltak, tanultak, az előadások délután és este voltak. Minden előadás félóráig tartott és mindig a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” című dallal fejeződött be. A szerepeiket pontosan meg kellett tanulniuk, mert súgójuk nem volt. 

Elkötelezettségükről „Az Újság” 1935-ben így írt: „Valamennyiben csak úgy lobog a művészambíció. Egyszerre négy-öt helyen is próbálnak, fáradhatatlanul. Itt egy akrobatikus számot próbálnak, amott magyar táncokat állít be a tánctanár, az egyik sarokban tréfás boxmeccs folyik, kint a kertben pedig a tizenkét tagú törpezenekar próbál, ici-pici hangszereken.” 

Természetesen a szerelem őket sem kerülte el, „normál méretű” hódolóiktól, rajongóiktól nem ritkán hatalmas virágcsokrokat, sőt, mellé néha házassági ajánlatot is kaptak. Egymás között szerelem ritkán szövődött, érdekes módon a lányok többsége egészséges, normál férfiakba szerettek bele. Így történt ez Kis Terikével, aki egy kertészeti intéző felesége lett és Péterffy Valikával is, akit egy gazdag fűszerkereskedő vett nőül. Az ő házasságukból egészséges, „normál méretű” gyermek született. Nekik szerencséjük volt. Nem úgy Szabó Irénkének, aki a londoni turné során esett szerelembe egy hatalmas termetű akrobatával. A beteljesületlen szerelem annyira megviselte a 75 centi magas lányt, hogy kis híján öngyilkosságot követett el. 

A szerelem a liliputi férfiak szívét is megdobogtatta. Zentay István, a legdaliásabb törpe (120 cm magas volt) már majdnem megnősült, mikor rádöbbent, hogy a hölgy csak a pénzéért ment volna hozzá. A frigyből nem lett semmi.

Nem ritkán a bonviván szerepét is hölgyek játszották, ezért aztán néha mulatságos félreértések is előfordultak. Gáspár Juliska - aki mély hangján gyönyörűen énekelt - mesélte a Színházi Élet újságírójának: „Képzelje, folyton szerelmes leveleket irkálnak és egy előkelő pesti nő, mikor frakkban látott, válósággal belém bolondult. Vagyont ígért a direktornak, hogy bocsásson ki a szerződésből. Nekem pedig azt mondta, hogy örökké együtt akar élni velem!” (Színházi Élet, 1928. 21. sz.). Érdekessége a történetnek, hogy a kis művésznő pályafutásának 10. évfordulóján rendezett házi ünnepségre meghívták az említett hölgyet is. Hogy elment-e az összejövetelre, arról nem szól a fáma. Gáspár Julika nem csak kitűnően táncolt és énekelt, ügyesen gazdálkodott fizetésével. Takarékosan élt, még földet is vásárolt szülőföldjén, Gyömrőn.

Gulliver Liliputban (Színházi Élet, 1928)

A városba nem sűrűn jártak be, más színházi előadásokat nem néztek meg. Öntudatos, büszke társulat volt, igazi művészeknek tekintették magukat. Komolyan vették mentoruk, Gerencsér szavait: „A színpad olyan, mint az oltár, tisztelni kell, és azon csak alázatosan szabad viselkedni.” Nehezményezték, hogy más színházi előadásokra nem kaphatnak szabad jegyet, mint a többi fővárosi színész. Egyszer egy újságíró megkérdezte tőlük, hogy a kor híres primadonnáit, Lábass Jucit, Péchy Erzsit, Honthy Hannát ismerik-e? „Nem ismerjük – mondta (Tolnai) Magda – még nem néztek meg bennünket.”

Ha szórakozni mentek, akkor a Liget szórakozóhelyeit látogatták, ott érezték magukat jól, mert ott ismerték és megbecsülték őket. 

A lányok hiúak és érzékenyek voltak, sokat adtak külsejükre, szerették a szép cipőt, a szép selyemharisnyát, az ékszereket, szabad idejükben csinosan, divatosan és szépen öltözködtek, ruháikat külön varratták maguknak. Ez utóbbiban a társulat egyik tagja, Burián Terike volt segítségükre: a legtöbb ruhájukat ő varrta.
Nem szerették, ha sajnálják őket. Rendkívül büszkék voltak művészetükre.  

A társulat új tagjait az igazgató-tulajdonos újsághirdetések útján toborozta. Ilyenkor vidékről, Pestről egyaránt jöttek jelentkezők. Az Est újságban 1932-ben megjelent hirdetésre érkezett jelentkező Tatbányáról, Szekszárdról, Kecskemétről, de még Nagyváradról is. Ilyenkor nem csak amatőrök jelentkezetek, ekkor lett tagja a társulatnak a 38 éves Rácz Bözsi, aki hat nyelven beszélt és mielőtt a városligeti társulathoz szerződött, Betty Thomson néven, mint szubrett hét évig dolgozott Amerikában. Az újonnan felvett tagok között volt az alig 19 éves Vészi János (művészneve Strauss Johann), aki gyönyörűen trombitált és a remekül kártyázó Homonnai Pál. Vészi később Czövek Julika törpe primadonnát, Homonnai pedig a liliputi társulat legnagyobb sztárját, Gáspár Juliskát jegyezte el.

1935-ben, amikor fennállásuk 10. évét ünnepelték, már 26 törpéből állt a társulat.

A Liliputi falu bejárata előtt 1930-ban. A hátsó sorban balról a második Gerencsér Ferenc
(forrás: Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely

A kor hírességei, népszerű színészei gyakran megfordultak a náluk. A harmincas évek elején, Szőke Szakáll, akinek ekkor már Németországban saját filmgyára volt, két év után hazalátogatott. Gondolt egyet és kiment a Vurstliba. Jöttére a Liliputi Színháznál hatalmas tömeg verődött össze. Homonnai, a Liliputiak kikiáltója megkérte a hírességet, hogy segítsen neki kikiáltói munkájában, hátha akkor gyorsabban telik meg a színház. Szőke Szakállnak nem kellett kétszer mondani….

Egy másik alkalommal Dayka Margit férjével, Kovács Károly színművésszel a Vurstliban sétálva, jegyet váltott a Liliputiak „Nem loptam én életemben” c. előadására. Bár igyekezett inkognitóját megőrizni, a nézők és a színészek is ráismertek a hírességre. Több se kellett a liliputiaknak, rábeszélték Daykát, hogy ugorjon be hozzájuk egy előadásra. A színésznő beleegyezett, gyorsan megbeszélték kinek mi a dolga és az ekkor már országos népszerűségnek örvendő Dayka minden további nélkül statisztált a kis színészeknek. Tomboló sikerük volt. Az előadás után a művésznő uzsonnán látta vendégül apró kollégáit. 

Dayka Margit a liliputi színpadon

Az időnként férfi szerepeket is játszó Gáspár Juliska mellett a Liliputi Színház másik nagy sztárja a maga 118 cm-es magasságával óriásnak számító Tolnai Magda volt, aki nem csak színészként jeleskedett, de ő írta a társulat néhány színdarabját is. A „Süket Pali kiskocsmája" című parasztszínmű is az ő alkotása, amit hatalmas sikerrel játszottak és arról szólt, hogy a férjet hogy szoktatja le az okos asszony a kocsmázásról.

Jobbról a második Gáspár Juliska

Középen Tolnai Magda

Gerencsér rendkívül ügyes menedzser volt. A társulat tavasztól őszig a Vurstliban lépett fel, ám késő ősztől kora tavaszig, amikor a Vurstliban holtszezon volt, a Liliputi színház rendszeresen külföldi turnékon vett részt. Felléptek többek között osztrák, holland, német, görög cirkuszokban, varietékben. 1931-es londoni turnéjukon a világhírű Bertram W. Milos cirkusz vendégeként vettek részt. Ennek a meghívásnak azért is volt rendkívüli jelentősége, mert ők voltak az első artistatársulat a háború után, akik Londonban felléphettek.  Erre a turnéra a törpe művészek hatalmas lelkesedéssel készültek és azt tervezték, hogy londoni tartózkodásuk alatt felkeresik Rothermere lordot, a magyar revíziós törekvések nagy pártolóját és átadják neki az általuk készített díszpárnát. 

Mindenhol óriási sikerük volt, a helyi újságok címoldalon számoltak be a Liliputi színház fellépéseiről.  Előfordult, hogy a külföldi turné megkezdése előtt a Vurstlin kívül más budapesti helyszínen is felléptek. Így történt ez 1934 novemberében, amikor két előadás erejéig "a húsz tagból álló magyar „Liliputi Színház”, amely saját jazzbandjével, díszleteivel, pompás revüjével bejárta már az egész világot" a Terézkörúti Színházban vendégszerepelt. 

1937-ben szerződésük volt három erdélyi városban való fellépésre, de az utolsó pillanatban a brassói, a kolozsvári és a nagyváradi színházak hirtelen táviratilag lemondta a meghívást,  „mert a román hatóságok » az állam rendjére való tekintettel « ezt megtiltották” .

A Vurstli 100 éves születésnapjának megünneplésére rendezett hatalmas fesztiválból a Liliputi Színház is kivette részét. Kikiáltójuk sárga selyembugyogóban, hófehérre meszelt arccal úgyszólván egész este az anyósokat szidta. Általában és részletesen. Neki volt az összes kikiáltók közt a legnagyobb sikere. Négyszemközt persze bevallotta, hogy pontosan olyan anyósa van, mint amilyet egész nap kifigurázott. 

Gerencsér jószívű, nyitott ember volt, közösségi, jótékony célokra szívesen adakozott. Hol a Horthy Miklós Repülőalap céljaira ajánlott fel 20 pengőt, hol a kormányzóné nyomorenyhítő akcióját támogatta, vagy az árvízkárosultaknak adományozott kisebb-nagyobb összeget. A mutatványosok között komoly respektje volt, ezért is lehetett 1940-44 között elnöke a Magyar Mutatványosok és Érdektársaik Egyesületének.

A Liliputi színháza az évek során szinte semmit nem veszített népszerűségéből. 1943-ban a Film Színház Muzsika c. lap így írt róluk: „táblás ház van. E hely enyhe borzongással tölt el, egyébként ez ízlés és felfogás dolga, mert az ittlévő közönség nagy része őszinte lelkesedéssel fogadja a kis termetű művészeket és művésznőket. A legtöbbet név szerint ismerik, itt sztárok és primadonnák vannak, akiknek belépésekor már felcsendül a taps. A dizőzláz ide is átterjedt, a műsor főleg ismert dalénekes nőink slágereiből van összeállítva, meghallunk itt mindent, amit a város elegáns kávéházaiból, színpadokról és mulatókból ismerünk. Végül is meg lehet szokni a vékony hangú művészeket, akik között sok csinos arcú és ügyes előadó képességű is akad."

Még dörögtek a fegyverek, amikor 1945 februárjában Csorba János polgármester rendeletileg visszavonta 1945. január hó 21. előtt kiadott „összes színháznyitási – mozgófényképszínház játszási, - valamint egyéb szórakoztató (orfeum, varieté, mulató, mutatványos telep, stb.) előadások tartására jogosító” engedélyt. Új engedélyt pedig kizárólag azok kaphattak, akik esetében a frissen alakult ún. igazoló bizottságok kizárták, hogy „1939. szeptember 1. után tagja vagy támogatója, céljai helyeslője, eszméi terjesztője volt nyilas, fasiszta jellegű pártnak vagy mozgalomnak, illetve súlyosbította a joghátránnyal sújtottak helyzetét”. 

Mint mindenhol másutt, a Mutatványos téren is megindult a helyezkedés: ki hogyan tudja vissza szerezni saját, esetleg megszerezne más mutatványos üzemének működtetési jogát. Gerencsér távollétében felesége próbálta összetartani a Liliputi társulatot és valahogy biztosítani a működés alapvető feltételeit.  

Liliputi Színház 1948-ban

Némi huza-vona után a Magyar Mutatványosok Országos Egyesületéhez a Nemzeti Bizottság által kiküldött 148/b. sz. Kopcsó János vezette igazoló bizottság Gerencsérnét igazolta. Korabeli pletykák szerint ehhez arra is szükség volt, hogy az igazoló bizottság egyik tagját, Balázs (Bienenfeld) Bélát Gerencsérné feles társnak bevette az üzletbe. Tény, hogy Balázs átvette a Liliputi Színház irányítását, biztos ami biztos, saját feleségét ültette a pénztárba. 

Gerencsérnek azonban rövid időn belül sikerült visszaszereznie Balázstól a színház irányítását, de már semmi sem volt a régi. Így panaszkodott a Világosság c. lap újságírójának: „Uram, nem kell ez már senkinek. Annyit sem hozok be, amennyi a tizenhét tagú társulat költségeit fedezné. Lakás, napi ötszöri étkezés, igen, a liliputiak is szeretnek enni, sokat esznek..” Ennek ellenére – saját bevallása szerint - egy amerikai turné előkészítésén dolgozott. 

Új idők, új szelek

1949-ben a Liliputi színházat is államosították. Ezután már nem önálló műsoraikat adták elő, hanem főváros sztárok „esztrádműsoraiban” ők is lehetőséget kaptak. A kikiáltó, Arany Manó azonban rendre csak a férfi fellépőket propagálta, a női szereplőket meg sem említette. A műsorban szereplő Turay Idát, az ismert színésznőt módfelett bosszantotta ez a diszkrimináció, ezért megkérte férjét, Békeffy István írót, járjon közbe Arany Manónál, hogy ne negligálja őt. Békeffy udvariasan bemutatkozott a kikiáltónak és némi borravaló kifizetése mellett így adta elő kérését: „Az én feleségem, Dusika, kedvelt és közismert pesti művésznő, érdekében áll az új produkciónak, hogy őt kellőképpen futtassák a Ligetben. Szeretném, ha nem feledkeznék meg róla . ..”. Másnap Arany Manó így konferálta a műsort: „Itt látható  Bilicsi Tivadar, az ő megható kocsisdalával, Rátonyi Robi, a vicces Tasziló, a hosszú Latyi meg a Latyi-Matyi, a humor királyai, és itt látható a kedvelt és közismert pesti művésznő: Békeffy Istvánné ...!

1950-ben megalakult a Fővárosi Népszórakoztató Iroda (FŐNI), melynek egyik játszóhelye lett az immár „községesített” Liliputi Színház. Ekkoriba történt, hogy Mezei Mária hirtelen betegsége miatt az Operett Színházban a főpróbahéten visszaadta a „Szabad szél”  c. szovjet nagyoperett egy kisebb szerepét. Büntetésként azonnali hatállyal kirúgták. Ami ezután történt, arra néhány évvel később így emlékezett vissza: „»Szabotázsom« után minden pesti és vidéki színház kapuja bezárult előttem. Egy maradt csak nyitva: a városligeti vurstliban a Liliputi Színházé. Szó szerint állandóan nyitott kapujában Arany Manó, a rekedt ligeti kikiáltó, így csalogatta a közönséget színre lépésemkor:

- Nem kell ide kommentár, nem kell ide semmi, ilyen tapssal fogadja a közönség az ő kedvencét, a világhírű Mezey Máriát!
S a jövő-menő katonák, sivalkodó gyerekek, unott ligeti lézengők elé naponta nyolc-tízszer, vasárnap tizenöt-hússzor léptem ki a nonstop műsorban, amit ott az Országos Cirkuszvállalat rendezett, »világhíremhez« illően természetesen franciás-pikáns kuplét énekeltem.”

1951-ben tavasztól-őszig Kisvarieté címen, óránként ismétlődő műsorral játszott a társulat. Ekkor az a Hegedűs Tibor volt a színház rendezője, aki az 1945 előtti Vígszínház társigazgatója és főrendezője volt. A régi liliputi sztárok – Gáspár Juliska, Péterffy Vali, Káldi Teri – mellett a Kisvarieté színpadán fellépett Salamon Béla, Mezei Mária, Kabos László, Kazal László, Rátonyi Róbert, Hollós Ilona, Latabár Árpád és Alfonso is.

Ezek már a Liliputi Színház végórái voltak. Először indexre tették a műsorok záró dalát („Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország..”) Előfordult azonban, hogy a liliputiak megfeledkeztek a tilalomról és mégis elénekelték. Ekkoriban a primadonna Dinnyés Juliska volt, a kacér kis teremtés, vékony hangocskáján énekelte a kor slágereit, a „Három aranyásót” meg azt, hogy „Este fess a pesti nő”. 

Ezt követően megtiltották, hogy a társulat szovjet vagy más baráti országból származó dalt és táncot adjon elő, majd az 1951-es idény végén arra való hivatkozással, hogy „az emberek testi fogyatékosságában való gyönyörködtetés ízléstelen és erkölcsromboló”, a liliputi társulatot végleg feloszlatták, a törpe színészeket szélnek eresztették. 

Keveset tudunk arról, hogy ez után mi történt a liliputi művészekkel. 

Néhányuknak sikerült gyári munkásként vagy alkalmazottként elhelyezkedni. Tolnai Magda, az „óriástörpe”, is gyárban dolgozott, ám két nem törpe férfi féltékenykedése miatt szerelmi gyilkosság áldozata lett. A késdobáló fiú, akinek már a szülei is a liliputi társulat tagjai voltak minőségi ellenőrként kések élét ellenőrizte, a primadonna Reszeli Karola reggeltől estig zacskókat készített. Voltak szerencsésebbek is, akiknek sikerült pályán maradniuk. Közéjük tartozott Komáromi (Kozár) István és felesége Fehér Piroska, akik cirkuszi artistaként szép sikereket értek el. Annak ellenére, hogy közös karrierjük Piroska szívinfarktusa miatt 1977-ben véget ért, Komáromi még a 1983-ban is aktív volt, ekkor Bimbó törpebohóc szerepét alakította Müller Péter: Búcsúelőadás c. művében, melyet a Kaposvári Csiky Gergely Színház parkjában felállított sátorban Garas Dezső rendezésében mutattak be.

Ennél cikkcakkosabb pályát futottak be a Petrovszky testvérek. Marika a színház feloszlatását követően hazakerült falujába, ahol először egy varrónőnek segédkezett, majd selyemhernyó tenyésztéssel foglalkozott. Később megházasodott. Férje, a szintén törpe növésű Sneller Imre légtornász volt, együtt léptek fel különböző vándorcirkuszokban. Egészséges, „normál méretű” leánygyermekük született. Artista pályafutása után Marika előbb a Tungsramban, majd egy postán dolgozott. Bátyja, János szintén a Tungsramban helyezkedett el, mint ipari-gyémántcsiszoló, később a fejlesztési osztályon dolgozott.  

Gerencsér Ferenc, a Liliputi Színház Gulliverje 1954-ben, 73 éves korában hunyt el.

------------------------

Ui. Jóval a háború után két liliputi művész – Komáromi (Kozár) István és Galicz Lajos - , akik valaha a Liliputi Színház tagjai voltak, többször is nyilatkoztak a korabeli sajtónak. Ők úgy emlékeztek, hogy Gerencsér egy kegyetlen főnök volt, aki megkövetelte, hogy kezet csókoljon neki összes alkalmazottja, aki a „XX. század közepén büntetlenül rabszolgaságot tartott fenn”, aki felbontotta leveleiket. Röviden: ők „rács nélküli börtönként” élték meg a Liliputi Faluban eltöltött éveiket. 

Történetüknek ellentmond az a több száz korabeli sajtótudósítás, cikk, riport, mely beszámolt a társulat életéről. Nem támasztották alá az általuk elmondottakat a már említett Petrovszky testvérek visszaemlékezései sem (lásd részletesen: Friderikusz Sándor: Hal(l)hatatlan interjúim Szerzői magánkiadás, 1985. 120-125 p.)