KARDHORDÓ ÁRPÁD, a kalandor mutatványos

A cikk az ADT segítségével készült

Mindenféle figura megfordult a városligeti mutatványosok között, de olyan, aki, csalódott politikusból lett mutatványos, tudomásunk szerint csak egy volt. Ő Kardhordó Árpád, aki élete során volt még kikiáltó, szivacskereskedő, állatszelídítő, népszónok és képviselőjelölt.

Komárom megyében, Puszta-Virt községben született 1861-ben. Egyetemi tanulmányait ugyan elkezdte, de a diploma megszerzése helyett inkább elindult világot látni. Kalandozásai közben elidőzött Perzsiában, majd beállt a török hadseregbe, ahol saját elmondása szerint tiszti rangig vitte. Zsoldjából kisebb vagyont spórolt össze, majd az 1880-as évek közepén leszerelt és visszatért Magyarországra.

1892-ben céget alapított a török állampolgárságú Ibrahim Mardilli déligyümölcs kereskedővel, és az Andrássy út 17. szám alatt szivacskereskedést nyitott.  A szivacson kívül kagylókat, krokodilbőrt, tigrisfogat, „japáni-, chinai-, indiai” és egyéb egzotikus keleti tárgyakat is árusított. Az izgalmas árukészletnek és különleges reklámfogásainak köszönhetően üzlete nagyon jól ment, igen szép hasznot hozott tulajdonosának. A kirakatban különleges állatokat (kígyókat, leguánokat, teknősöket) mutogatott, így egész nap hatalmas tömeg hullámzott a bolt előtt.  Előfordult, hogy az üzlet ajtaja mellett rendőr vigyázta a rendet. 

Reklám a Vadász és Versenylapban 1985-ben

Különc ember volt, fején akkoriban hatalmas fezt viselt, egy perzsa fiút szerződtetett szolgának, aki minden útján elkísérte. 1893-ban megnősült, feleségül vette Verseghy Nagy Herminát. Házasságából három gyermeke született.

1902-ben a Függetlenségi Párt színeiben Terézvárosban kapcsolódott be a politikai életbe. Lobbanékony, könnyen lelkesedő, túlmozgásos szervező hírében állt, akinek törzshelye az Abbázia kávéház volt.

Alakját Krúdy Gyula így idézte fel 1926-ban megjelent Miről beszélt a pesti polgár, ha nem fért a bőrében? c. publicisztikájában: „Büszkévé kell tenni a polgárokat, hogy a Terézvárosban lakhatnak – mondogatta ez a bizonyos Kardhordó, aki szeretett volna a városi politikába is beleelegyedni; mert nyugtalan, lármakedvelő ember volt. „

Pártja képviseletében nagy ívű beszédeket tartott, fáradhatatlanul mozgósított, tüntetéseket szervezett. Történt egyszer, hogy egy ilyen utcai tüntetésen Vázsonyi Vilmosra, a neves politikusra egy rendőr kardot rántott, ám a vakmerő   Kardhordó botjával fogta föl a csapást. 

Kardhordó Árpád törzshelye, az Abbázia kávéház

1905-ben azzal került az újságok címoldalára, hogy az orosz-japán háborúban aratott japán győzelmek tiszteletére néhány társával bizottságot alapított, abból a célból, hogy közadakozásból küldöttséget menesszenek Japánba, ahol a japán csapatok fővezérének, Oyama tábornagynak egy díszkardot és emlékalbumot készültek átadni. A bizottság titkári teendőit Kardhordó vállalta, a gyűjtésre szépen csordogáltak a pénzek, a zarándoklat azonban kútba esett, mert a háború időközben váratlanul véget ért. Az ügyből hetekig tartó, sajtópolémiákkal kísért botrány lett: a „díszkardhordókat” ugyanis több kereskedő feljelentette, mert a Japánba szánt dísztárgyakat ugyan megrendelték, de kifizetni elfelejtették.

A beperelt díszkard bizottság. Balról jobbra: Dózsa Miklós, Kardhordó Árpád, Klein Gyula, Dömjén Gyula, Dr. Kenzaburo Ando (Tolnai Világlapja, 1906. január 14.)

Többször volt képviselőjelölt. Próbálkozott Köbölkúton, később Karcagon, s bár kiváló orgánumú, lendületes szónok volt, egyszer sem választották meg képviselőnek. Kalandor természete, túlzott harsánysága miatt a választók soha nem szavaztak neki bizalmat. Politikai bukásához nagyban hozzájárult egy 1905-ben, a választási kampányban  megjelent röpirat, amely azt híresztelte, hogy Kardhordó az 1880-as években Isztambulban Gyarmati néven kém, Aradon pedig rendőrspicli volt. Az ügyben indított becsületsértési pert 1908-ban megnyerte ugyan, de az évekig húzódó karaktergyilkosság, és az, hogy közben a Borsszem Jankó című élclap állandó szereplőjévé vált, politikai pályája végét jelentette.

Időközben  vállalkozását is elhanyagolta, üzlete fokozatosan tönkrement, családját elhagyta. Szerelmi viszonyba bonyolódott Kozarek Máriával, az „állami ítéletvégrehajtó”, Kozarek Ferenc lányával, majd új megélhetés után nézett. Jobb híján fölcsapott mutatvá¬nyosnak, „idomított vad kígyók”, majmok és mindenféle egzotikus állat várta városligeti bódéjában a kíváncsiakat. 

Időnként felkerekedett és vándormutatványosként járta a világot. Külföldön – elsősorban Németországban – mutogatta egzotikus állatait, útjára mindig elkísérte hűséges szerelme.

Kardhordó Árpád

1906-ban még egyszer felcsillantotta a politikában szerzett szervezőkészségét: egyesületbe toborozta a városligeti mutatványosokat, és megalakította a Magyar Mutatványosok Országos Egyesületét, melynek első elnöke lett. Itt sem megfontoltsága tette híressé. Amikor a város vezetőiben felmerült, hogy a mutatványosokat a Városligetből a Népligetbe kéne telepíteni, az ötlet ellen érvelve azt találta mondani, hogy a város vezetőinek azért nincs joguk a mutatványosokat kitelepíteni, mert a Városligetet Grassalkovich herceg azzal a feltétellel hagyta örökül a fővárosnak, hogy az mindörökkön a nép mulattatására szolgáljon. Ez a mutatványosoknak természetesen tetszett, de az amúgy minden valóságos alapot nélkülöző „csacsiságon” a város vezetői csak a szájukat tátották. A mutatványosokat végül nem költöztették el, de ez legkevésbé Kardhordónak volt köszönhető. 

Fontos teendői mellett 1907 szeptemberében azért jutott ideje arra, hogy - igaz kéretlenül - előterjessze javaslatait az akkoriban válságos helyzetbe került állatkerttel kapcsolatban. Egyebek között kifejtette, hogy "anélkül, hogy szerénytelen volnák (sic!), azt hiszem, hogy hazánkban talán én vagyok az egyedüli szakértő a vadállatokra vonatkozólag. ... Kérem ennélfogva Tanácsnok urat, hogy az állatkert elhezésére (sic!) vonatkozó bizottság tárgyalásaira, mint szakértőt meghívni méltóztassék... ."

1908-ban, amikor a városi tanács kijelölte a Vurstli új parcelláit, Kardhordó Feszty Árpáddal közösen megpályázta és meg is kapta a 15. sz. parcellát, ahová Feszty a Magyarok bejövetele c. körkép felállítását tervezte. Az épület földszintjén társa, Kardhordó „történelmi emlékeket bemutató múzeum és történelmi eseményeket szemléltetővé tevő mozgófényképek” bemutatását ígérte. A tanács ez utóbbi ötletet már csak azért is pártolta, mert úgy vélte, hogy az „a mutatványos telepet felkereső nagyszámú közönség művelődését szolgálná és … az ily tanulságos látnivalóknak a mutatványos telepen helyt engedni közérdeket is képez.” A mozgófénykép üzemből semmi nem lett, viszont a lehetőségét Kardhordó jó áron átadta Fesztynek, így ismét szert tett egy kis elverni való pénzre. 

Erre azonban már csak kevés ideje maradt. Súlyosan megbetegedett, mutatványosi karrierjének vesebetegsége vetett véget. Elhagyott családja visszafogadta, hónapokig tartó betegeskedés után 50 éves korában, 1911-ben hunyt el. Utolsó útjára Angol utca 24. szám alatti házából kísérték tisztelői a Rákoskeresztúri köztemetőbe. Bár pályafutását számos üzleti és politikai botrány kísérte, szinte minden budapesti hírlap közölte nekrológját. 

Halála után özvegye feljelentette Kozarek Máriát, azzal vádolva, hogy Kardhordó pénzét nem adta át neki, azaz - véleménye szerint - egyszerűen elsikkasztotta azt. A hóhér lánya ezt másképp gondolta. Ő azon az állásponton volt, hogy már csak azért is neki jár ez a pénz, mert azt együtt szerezték Kardhordóval. Hogy a civakodásnak mi lett a vége, arról már a korabeli sajtó nem számolt be.