LEHOCZKY SÁNDOR, a nőimitátor

A cikk az ADT segítségével készült

A mutatványosok közül többen, mire elérték pályájuk csúcsát, vagyonos emberré váltak, ám életük utolsó éveit lecsúszva, nagy szegénységben élték. Közéjük tartozott többek között Rigoló, a kikiáltók királya és Dandy Jackson, a bilincstörő szabaduló művész. Voltak azonban olyanok, akik a megszerzett vagyont okosan felhasználva, életük végéig nyugodtan, anyagi gondok nélkül éltek. Lehoczky Sándor ilyen volt.

1870-ben született Budapesten.  Saját bevallása szerint gyermekkori vágya volt, hogy papírkereskedő legyen. Elemi iskolai tanulmányait követően a Leitner M. L. papírkereskedésben annak rendje-módja szerint kitanulta vágyott szakmáját. Közben egy műkedvelő színházi csoporthoz is csatlakozott, ahol 1887-ben, 17 évesen egy szopránénekesnő szerepének megformálásával óriási sikert aratott. Kisebb fellépések követték egymást, miközben Lehoczky egyre jobban beleszeretett új hivatásába. 

Tacianu (Lehoczky) Sándor

 Egy alkalommal előadására betévedt a világhírű Tacianu női énekegyüttes menedzsere, aki egyben az énekegyüttest alkotó négy hölgy édesapja és nem utolsó sorban képzett énektanár volt. A papának megtetszett a szép szoprán hangú fiatalember, szárnyai alá vette, tanította, foglalkozott vele. Az együttes 5 hónapig volt Magyarországon, és amikor szerződésük lejárt, Lehoczky velük tartott – mint nőimitátor. Németországban egy énekmesternél képezte tovább magát, aki folyton azt hajtogatta, hogy még sohasem találkozott baritonistával, akinek olyan gyönyörű lett volna a szopránja. „Akkor tudniillik már baritont is énekeltem” – emlékezett vissza később a kezdetekre.

Közben hálából a törődésért, na meg, azért mert a név világszerte ismert volt, Lehoczky nevet váltott, és felvette a Tacianu nevet, 1892-ben már Tacianu Sándor néven lépett fel.

Az alapok már megvoltak – három oktávra terjedő hang -, már csak egy kis dramaturgia, koreográfia, jelmezek és smink kellett, és készen is volt egy elképesztően sikeres világszám.

A színpadon megjelent egy magas, karcsú, szőke, csillogó szemű, elképesztően szép nő. Ruhája a legutolsó divat szerint készült. A hölgyek irigykedve, a férfiak áhítozva nézték. A díva tiszta, csengő szoprán hangján egy könnyű, szép dalt énekelt, majd a taps után egy ismert opera ária következett. Az énekes mosolyogva várta a kitörő tapsvihar elültét, majd egy új dalba kezdett  – a közönség megdöbbenésére gyönyörű bariton hangon.  A dal végén a produkciót tátott szájjal néző közönség legnagyobb meglepetésére lekapta fejéről a szőke parókát, és a csoda szép énekesnő helyén egy délceg, jóképű, fess férfi hajolt meg.  A nézők másodpercekig szólni sem tudtak, majd tomboló ünneplésbe kezdtek.

Tacianu Bécsben

 Nők és férfiak egyaránt szerelmesek voltak Tacianuba. A hölgyek azért írtak szerelmes leveleket, mert ilyen gyönyörű férfit még nem láttak. A férfiak azért ostromolták, hogy vallja meg nekik, hogy a valóságban nem férfi, hanem nő. Saját bevallása szerint volt olyan nap, hogy több mint ezer szerelmes levelet kapott.

A díva (forrás: Színházi Élet, 1930. 14. sz.)

 Fellépett Európa szinte összes nagyobb városában: többek között járt Berlinben, Londonban, Párizsban, Amszterdamban, Stockholmban, Moszkvában, Varsóban, Bécsben és külön meghívásra  Habsburg-Lotharingiai Ottó (Szép Ottó) főherceg vadászkastélyában. Budapesten a Fővárosi Orfeumban, Ős-Budavárában (Little Tich világhírű zenebohóc-táncossal egy műsorban), a Beketow és a Schmidt cirkuszban. A New York-i Koster et Bual Orfeum szervezésében fellépett Amerika nagyobb városaiban is. 

Tacianu (forrás: Esti Kurir, 1925. augusztus 15.)

 Fellépését beharangozó plakátokon gyakran kérdőjelet tettek a neve után (TACIANU?), mintegy már előre jelezve, hogy nem lehet tudni, hogy aki fellép valójában férfi vagy nő. 

Több mint 40 évet töltött a külföldi és a hazai varieték színpadán. Belátva, hogy eljárt felette az idő - bár még 60 éves korában is fess, ránctalan, dús hajú, délceg tartású úr volt -, kiöregedve a díva szerepéből vagyonos emberként, szépen, csendben visszavonult.

A Magyar Artista Egyesület emléklapja Tacianu 60. születésnapja alkalmából

 1924-től a Magyar Artista Egyesületben vállalt munkát, pedáns, megbízható, lelkiismeretes pénztárosa lett az Egyesületnek, ahol társai egyszerűen csak Tácsinak hívták. Ő volt az egyetlen magyar artista, aki bérháztulajdonos volt. Amikor csak alkalma nyílt rá, anyagilag segítette rosszabb körülmények között élő artista társait. 

Agglegényként szerényen, visszahúzódva, sztár allűröktől mentesen, nővéreivel élt Dembinszky utca 8. szám alatti kétemeletes házában.

Lehoczky (Tacianu) Sándor 66 éves korában, 1936 februárjában hasnyálmirigy rákban hunyt el. 

Tacianu, mint a Magyar Artista Egyesület pénztárosa