FIEDLER JÁNOS, a hasbeszélő fotográfus

 A cikk az ADT segítségével készült.

A mutatványosok között voltak jó néhányan, akik jól jövedelmező tisztes polgári foglalkozást hagytak ott a sokszor bizonytalan megélhetést biztosító mutatványos világért. De olyan csak egy volt, aki jó néhány évvel a halála után lett ismét a híroldalak főszereplője; most már nem valaha híres mutatványa, hanem hobbija – a fényképezés - okán.  Ő Fiedler János.

Fiedler János 1880-ban született Budapesten. Visszaemlékezései szerint rettenetesen rossz tanuló volt, másodikos gimnazistaként öt tárgyból megbukott. Nem érdekelte az iskola, csak a cirkusz, rajongott a manézs világáért. Papája – akinek építészirodája volt – próbálta szigorúan nevelni, legfőbb vágya volt, hogy fia kövesse őt az építész pályán. 

A fiatal Fiedler János 1903-ban

 Fiedler viszont egészen mást szeretett volna. Alig 15 évesen megszökött otthonról, és beállt egy vándorcirkuszhoz lósétáltatónak. Kisebb-nagyobb kalandok után végül mégis hazatért, nagy nehezen befejezte középiskolai tanulmányait, és édesapja építészirodájában kezdett dolgozni. Álmait azonban nem adta fel, képezte a hangját a Nemzeti Zenedében, és műkedvelő színjátszóknál próbálta tehetségét kibontakoztatni.

Huszonegy éves korában bevonult katonának, ahonnan három év múlva őrmesterként szerelt le. Nem sokkal ezután csatlakozott a kor leghíresebb hasbeszélőjének utazó színházához, a Balthazár Művészszínházhoz. Balthazár három bábbal dolgozott: Meyer úrral, Miranda kisasszonnyal és Nácikával. Fiedler besegített az előadásokba, közben a színfalak mögött megtanulta és tökélyre fejlesztette saját hasbeszélő „tudományát”, valamint kitanulta a bábozás mesterségét. Egyszer Aradon léptek fel, amikor Balthazár berekedt, képtelen volt megtartani az esti előadást. Fiedler beugrott a beteg igazgató helyett, és a három bábuval gond nélkül lejátszotta az előadást. Akkora sikere volt, hogy Pestre visszatérve úgy döntött, önállósítja magát. 

Először a városligeti kisebb cirkuszban, a Schmidt Arénában lépett fel. Életnagyságú bábuit maga készítette, rendkívül ügyesen mozgatta őket. Különlegessége volt a produkciónak, hogy mivel képzett énekes volt, négy hangnemben - szoprán, tenor, bariton, basszbariton – is tudta „énekeltetni” figuráit. Hazai sikerei után elindult meghódítani a világot. Fellépett Bécsben, Berlinben, Párizsban, és még számtalan város varietészínpadán. Kisebb vagyont gyűjtött össze, amikor egyszer csak minden összeomlott. 

A Magyar Rádió cirkuszi helyszíni közvetítése során riportot készít Fiedlerrel 1936-ban

 Épp a cári udvarban, Szentpéterváron lépett fel, amikor kitört az első világháború. A kialakult hadiállapot miatt a hatóságok, mint ellenséges ország állampolgárát letartóztatták, halálra ítélték, majd az ítéletet szibériai száműzetésre enyhítették. Fiedler nem esett kétségbe, megnősült,  gyermekei születtek. Végül 1918-ban visszatért Magyarországra. Míg fogságban volt, itthon minden vagyonát széthordták, gyakorlatilag a semmiből kellett új életet teremtenie. 

Szívós kitartásának köszönhetően néhány év alatt újra felépítette immár héttagú családja egzisztenciáját.

Az idős Fiedler János öreg koldus bábjával

 Legtöbbször három állandó bábujával lépett föl. Viszonylag egyszerű szerepe volt az életnagyságú koldus-bábnak, aki „a koldusdalt énekelte az én hashangomon, mindenütt bolondultak utána. Más szerepe alig volt, de ezt olyan szépen csinálta, hogy sírt a közönség” – emlékezett vissza 1936-ban a Pesti Naplóban. A kockás nadrágos gigerli, a Meyer úr nevű báb, mint színész igen sokoldalú volt: énekelt, táncolt, mókázott. A kedvenc Matyika volt, a rendkívül szemtelen, állandóan zajongó, folyton feleselő kisfiú, aki időnként leköpte a nagyérdeműt. Ezért a trükkért bolondultak a nézők, a harsány tetszésnyilvánítás soha nem maradt el: miközben Fiedler Matyika fejét kézzel mozgatta, öklében egy vízzel töltött kis labdát szorongatott. Amint megnyomta a labdát, Matyika már le is köpte a nem megfelelően viselkedő nézőket. 

Az 1930-as évek közepére lassan leáldozott a csillaga, már nem volt akkora „sláger” a hasbeszélő produkció, cirkuszok már ritkán alkalmazták. Járta az országot, a nagyobb városok színházainak, mulatóinak, varietéinek rendszeres fellépője volt, és szinte minden héten szerepelt gyermekrendezvényeken, zsúrokon. 

A gyerekek imádták, a műsor alatt rendszeresen közbeszóltak, bekiabáltak. „Amikor a gyermekbábunak iskolai feladványt kellett megfejtenie, az egész gyermeksereg segítségére igyekezett lenni, valamennyien megsúgták a kérdésre adandó választ, és a több száz gyermek sugdosása harsogó derültség között vált kiabálássá, mert Fiedler hasbeszélő bábuja olyan oktondinak bizonyult, hogy a súgás ellenére sem tudta a helyes válaszokat megadni, ami újra és újra hangos derültséget váltott ki a közönség sorából”.

A második világháború után már csak nagyon ritkán lépett fel. Gyakran megfordult azonban a városligeti Cirkusz sörözőben, ahol régi artistatársaival egy-egy házmester (3 dcl bor + 2 dcl szóda) mellett régi történetek felelevenítésével múlatta az időt.

1958-ban szinte teljesen elfeledetten Budapesten hunyt el.

Második fénykora halála után majd 40 évvel következett. Fiedler ugyanis még a századforduló táján megismerkedett a fotográfia mesterségével. A korban azon kevesek közé tartozott, akik saját maguk szórakoztatására készítettek fényképeket. Szibériai raboskodása alatt sajnos szinte az összes fotója, és üveglemezen rögzített képe megsemmisült. A fényképezés szeretete azonban családi hagyomány maradt, lánya már hivatásszerűen foglalkozott fotózással. Veje, Zaránd Gyula is fényképész volt, egy időben a Thököly út és a Dózsa György út sarkán álló Sevcsik-fotó műtermet vezette. Unokájából, az 1971-ben Párizsba emigrált ifj. Zaránd Gyulából pedig világhírű fotóművész lett.

Fiedler János: Akt (1903)

 1993-ban ifj. Zaránd Gyula „Három generációs fotográfus, 1893–1993” címmel saját, édesapja és nagyapja, Fiedler János megmaradt fényképeiből kiállítást állított össze, melyet a Budavári Palota „A” épületében, majd később Kölnben, Stuttgartban, Berlinben és Párizsban is bemutattak. A rég elfeledett hasbeszélő Fiedler János végül bekerült a halhatatlanok közé – igaz, nem mint komédiás, hanem mint tehetséges amatőr fotográfus.  

Fiedler János: Gyerekek a kis asztalnál