BARLANGVASÚT - egy mutatvány, amelyik színházban is szerepelt

 A cikk az ADT felhasználásával készült

Működése több mint száz éve alatt a Vurstli, később a Vidámpark egyik leglátogatottabb mutatványa volt. Túlélt két világháborút, forradalmakat, rendszerváltozásokat, miközben népszerűségéből szinte semmit nem veszített. 

A Városligetben az első barlangvasút 1902-ben nyílt meg, ekkoriban a mutatványosok a mai Széchenyi fürdő helyén tanyáztak. Itt a II. és III. parcellákat vette bérbe az Angolpark későbbi tulajdonosa, a porosz származású Meinhardt Court Frigyes (1876-1947) és felépítette „villamos alagút és barlangvasút” mutatványát.  A barlangvasút népszerű volt, az üzem szépen jövedelmezett, így aztán 1908-ban, amikor a mutatványosoknak a Széchenyi fürdő felépítése miatt költözniük kellett, Meinhardt és családja az új területen megigényelte és megkapta „a 23. számú mintegy 990 m2 nagyságú parcellát barlangvasút céljaira évi 1600 K bérért.”  

A Barlangvasút kijelölt új helye 

Meinhardték Rosiwáll Ferenc mérnököt bízták meg az épület megtervezésével és kivitelezésével. A terveket az alpolgármester 1908 szeptemberében hagyta jóvá. Rosiwáll egy csarnok és egy lakóház érdekes kombinációját valósította meg. A földszintre egy kb. 200 m hosszú, keskeny, kanyargós barlangpályát álmodott. A barlangfolyosó 10 helyen kiöblösödött, ahol különböző mesék jeleneteit (diorámákat) láthatták a fémpikkelyes, színes lámpákkal kivilágított sárkányt formázó mozdony vontatta kocsik utasai (egy időben ezért hívták sárkányvasútnak)

A csodaszép mozdonyt és a kocsikat az osztrák Roessemann és Kühnemann cég készítette. 

Korabeli sárkánymozdony

A falécekből, gipszes vászonból és rabicból készült barlangot védőtetővel fedték le, az erre felhúzott emeleten Rosiwáll egy hat szobás lakást alakított ki, mely évekig a Meinhardt család otthona volt. Később átépítve rövidebb-hosszabb ideig az Angol Park, majd a Vidámpark munkatársai lakhattak benne. 

Az emeleti lakás alaprajza

Az épületnek a mérnök romantikus-szecessziós, sárkányfejekkel díszített homlokzatot is tervezett, ám a megvalósult változat a tervekhez képest lényegesen dísztelenebb lett. 

A Barlangvasút homlokzati terve

A Barlangvasút megvalósult homlokzata

 A kivitelezés során Rosiwáll és a Meinhardt család elszámolási vitába keveredett, mely végül csak 1929-ben rendeződött.

A Barlangvasút rendkívül népszerű volt, felnőtt és gyerek egyaránt élvezte a csak pár percig tartó izgalmas utazást a mesék birodalmában. Népszerűségére jellemző, hogy amikor 1915 augusztusában hatalmas nyári karnevált rendeztek a Városligetben, a Barlangvasút kikiáltója és menet közbeni konferálója Karinthy Frigyes volt, aki „halandzsa nyelven konferál és csődíti a tisztelt publikumot. Bent, azokban a barlangüregekben, a melyekben eddig viaszbábok táncolta, az Opera és más színházak nagy tánczosnői és hírneves művésznői, köztük  Márkus Emilia lejtenek tánczot.”

Meinhardték kiemelt figyelmet fordítottak a biztonságos működésre, balesetek azonban  ha ritkán is, de előfordultak. 1917-ben „Fechls Ede 29 éves katona lába a vasút és a fal közé szorult és több helyen eltört.” Tíz évvel később Turkovics Béláné budapesti lakos szenvedett balesetet, amikor is, a nagy tömeg miatt csak a kocsi szélén jutott számára hely, „s hogy ki ne essék, karját a kocsi karfájára tette. Amint a kocsi az alagútba ért, egy oszlop a karját elkapta és eltörte.” 

Hogy a látogatók érdeklődését folyamatosan fenntartsák, Meinhardték időnként lecserélték a diorámák mesefiguráit. Eleinte „Tündérországban utazhattak a sárkányvasút utasai, ahol Tündér Ilona a virágkoszorús tündérkisasszonyok közt ünnepi táncát járta. A sárkány meglassította rohanását és jól lehetett látni, ahogy a kecses, rózsaszín, fehér, kék és aranyszín fátyolba öltözött tündérek párosával libegtek”

Később a sárkányvasút  „a mesterségesen alkotott barlang sziklái között halad, tekervényes utakon át, törpe házak, erdők, kacsalábon forgó várak, tündérligetek és selymes mezők között. Itt apró törpék kovácsolnak, ott óriások görgetnek köveket, amott Hamupipőke alszik... Szóval itt elevenen él az egész mesevilág.”

 

Mesejelenet részlet törpével és boszorkánnyal 1934-ben

1925-ben „számos új csoportképet varázsolnak ide. Hatalmas sárkányokat öntettek gipszből, hosszú szakállú törpéket hozattak Németországból, akik viaskodnak a szörnyállatokkal, benépesítik az erdőket, fókára vadásznak az északi sarkon, szenet égetnek az erdők sűrűjében és sok más szép dolgot műveinek. S látni a tenger képét, a világító tornyot, amint messzire veti fényét, irányt mutatva a hajósoknak, azután a gésák világát, vízzuhatagokat és sok egyebet.”

A városligeti mutatványosok által vendégül látott szegény gyerekek a Barlangvasútban (Az Est, 1934. május 9.)

10 évvel később, 1935-ben „törpék bányásszák a szenet, odább az északi sark eszkimói örülnek egy érkező hajónak, ismét távolabb boszorkányok repülnek a levegőben s nem messze tőlük a vizek tündér- királynője előtt nyílnak ki és csukódnak össze fehér lótuszok, amelyek kelyhéből villanyerőre berendezett tündérek emelkednek ki kecses mosollyal.”

A gyerekek tátott szájjal nézték a mesejeleneteket, a szerelmesek pedig a sötét barlangfolyosón haladva igyekeztek egymástól csókot lopni.

Gács Demeter alanyi költő a Színházi Életben 1923-ban megjelent ’”Felfedeztük a Vurstlit” c. versében ez utóbbiról így emlékezett meg:

„Sietni kell, hisz hátra van még jó néhány csoda . . .
Barlangvasút. Áldott homály és csókok zápora.
Az őrült sárkány prüszköl és tűzcsóvásan zihál
és egy jobbkéz se tudja, hogy a balkéz mit csinál.”

 A szigorú erkölcsök őre, a rendőrség azonban közbelépett és felszólította az üzemeltetőt, hogy a barlangfolyosók is legyenek rendesen kivilágítva. Ezután a szerelmespárokat már kevésbé vonzotta a mesék csodás birodalma.

 

Csók a Barlangvasúton - 1938

A Barlangvasút szerencsére különösebb károsodás nélkül túlélte Budapest ostromát.

Meinhardt még a háború vége előtt külföldre távozott, ezért a Barlangvasút épülete az Elhagyott Javak Kormánybiztossága kezelésébe került. 

Alig fejeződött be Budapest ostroma, a Barlangvasút üzemeltetésére többen is benyújtották igényüket. A két régi mutatványos robotos Weisz István és Povazsán Gyula mellett ringbe szállt a bérlet jogáért Balázs (Bienenfeld) Béla, a Mutatványosok és Érdektársaik Egyesületének elnöke, egy kívülről jövő próbálkozó, valamint Berczi Géza. Berczi amellett, hogy mint országosan ismert színész rendkívül kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezett, nem volt „előzmény nélküli” a mutatványosok világában. Apósa az ismert mutatványos, Reimetter Árpád volt, aki lovardát, később dodgemet üzemeltetett a Vurstliban és aki a 20-as években belekeveredett a „beszélő emberfej botrányba”.

A Polgármester némi hezitálás után úgy döntött, hogy a bérleti jogot Berczi Géza kapja meg. A jog kizárólag a terület bérletére vonatkozott, magát a Barlangvasutat Berczinek az Elhagyott Javak Kormánybiztosságától kellett megigényelni. Berczi ezt megtette, az engedélyt megkapta, így semmi akadálya nem volt, hogy belevágjon élete nagy vállalkozásába. 

Már 1945 októberében kérte a terület bérletére vonatkozó szerződése 1948 végéig történő meghosszabbítását. Beadványában arra hivatkozott, hogy az Elhagyott Javak Kormánybiztossága döntése értelmében a felépítmény bérleti joga 1948. december 31-ig őt illeti.

1946 elején felbukkant Meinhardt elsőszülött lánya, Mayer Gusztávné, született Meinhardt Magda, aki szabályos okirattal igazolta, hogy ő édesapja kirendelt gondnoka, s mint ilyen kéri, hogy a Barlangvasút bérleti jogát ő kapja meg. Kérését egyszer és minden korra elutasították, továbbra is Berczi üzemeltethette a Barlangvasutat.

Ám 1947. február elején a Magyarországi Szovjet Javakat kezelő hivatal levélben fordult a mutatványos parcellák bérleti ügyeit intéző Székesfővárosi Kertészet Igazgatósághoz, melyben jelezték, hogy a Potzdami egyezmény értelmében a Jóvátételi hivatal „minden olyan jogokat, amelyek 1945. január 20-án Meinhardt Frigyes Curtot illették meg, a Szovjet Uniónak (sic!) adta át”, tehát „minden olyan jogügylet, amely a fent írt időpont után a Szovjet Unio (sic!) jóváhagyása nélkül köttetett, érvénytelen.” Ennek értelmében kérték a Barlangvasútnak az összes jogokkal – beleértve a telekbérleti jogot is – együtt történő haladéktalan átadását.

Ennek pedig egyenes következménye az lett, hogy Berczinek mind a területre, mind magára a Barlangvasútra vonatkozó bérleti szerződése automatikusan megszűnt. 

A hivatalos átadás-átvételi aktusra 1947. február 28-án került sor, melyen jelen volt ugyan Berczi Géza és felesége is, de a jegyzőkönyv aláírása előtt tüntetőleg távoztak.

Berczi a döntés ellen természetesen fellebbezett, de fellebbezéseit minden szinten elutasították.

A háttérben zajló „pozícióharc” a közönséget egyáltalán nem érdekelte. Ahogy a Barlangvasút elindult, özönlöttek a látogatók: „indul a sárkányvasút gyermekekkel megrakva a rejtelmes sziklák közé, ahol mesebeli törpék, tündérek és boszorkányok élnek”, és ahol „fiatal párok ülnek egymáshoz bújva a kis kocsikban és várják a tízperces jótékony sötétséget... az a két mama, aki bőgő csemetéjével együtt szintén beült, megbotránkozva csóválja fejét. Elfelejtik, hogy ők i s ...”

Később a Barlangvasút visszakerült magyar tulajdonba és továbbra is megőrizve népszerűségét, 1952-ben része lett a Vurtsli és az Angol Park összevonásából létrejött Vidámparknak. 

Ezt követően az első nagy átalakításra 1953-ban került sor, amikor is a diorámákban „feloszlatták” a törpék birodalmát (leltár szerint ekkor 63 törpe: „uralta a terepet”): „Tíz nap múlva gyermekeink új barlangvasútban gyönyörködhetnek, amely mozgó alakokkal János Vitéz meséjét eleveníti meg előttük” – számolt be a változásról az Esti Budapest 1953 májusában. A diorámákat színesre festett hajólámpák világították meg, melyek a sárkánymozdony közeledtekor automatikusan felgyulladtak.

Az igazán nagy változás 1961-ben következett be. Ekkor a János vitéz történetének valamennyi gipszből és fából készült figuráját lecserélték. Az ügyes szerkezet segítségével mozgó figurák a Képzőművészeti Alap Kivitelező Vállalat műtermeiben Ugray György szobrászművész tervei alapján készültek. 

 

Új figurák a diorámában (Fotó Bagosi Zoltán)

1985-re a technika fejlődése lehetővé tette, hogy a látogatók menet közben ne csak a látványban gyönyörködhessenek, hanem magnóról János vitéz történetének rövidített változatát a kocsikra szerelt hangszórókon keresztül meg is hallgathassák. Ekkor még egy kazettás magnóról szólt a mese, később már digitális lejátszót használtak. Ezzel egy időben mesélőknek megnyerték a kor kimagasló színészeit: Szabó Gyulát, Major Tamást, Básti Lajost és Bessenyei Ferencet. A mozdonyvezető dolga volt, hogy olyan sebességgel vezesse a sárkányvonatot, hogy a mese és a látvány szinkronban legyen. 

A belső változtatásokkal egy időben  – máig kideríthetetlen oknál fogva - a Barlangvasút homlokzata jellegtelen, csúnya sziklaimitáció borítást kapott. 

 

Barlangimitáció (fotó: Bagosi Zoltán)

Néhány év múlva a fémpikkelyes sárkánymozdony is nyugdíjba vonult, helyét elfoglalta üvegszállal erősített műgyantából készült utóda.

 

Az új sárkánymozdony (fotó: Bagosi Zoltán)

1997-ben a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter és a művelődési és közoktatási miniszter 21/1997. (VII. 29.) KTM—MKM együttes rendelete műemlékké nyilvánította a „Vidámpark egyes építményeit és a hozzá tartozó technikai berendezéseket.” Így műemléki védettséget kapott a Hullámvasút, a Mesecsónak, a Schaftner-féle körhinta, a céllövölde hátfala és a dodgem épület mellett a Barlangvasút is. Korabeli szakértői vélemény szerint a Barlangvasút „műemléki értékét a vasút ötlete és gyakorlatilag változatlan műszaki állapotú eredeti mivolta és elsősorban a vele kapcsolatos dioráma sorozat kedves szórakoztató egyedi művészi értéke adja.”

Ezután számos alkalommal merült fel az épület, a vasúti pálya és a diorámák részleges vagy teljes felújítása, de ezekre a munkákra soha nem jutott elég forrás. Maradt a karbantartás, melynek gondossága ellenére az Barlangvasút állaga lassan, de biztosan romlott.

A Vidámpark évekig elhúzódó és megoldhatatlan gazdasági nehézségei következményeként Budapest Főváros Önkormányzata 2013-ban eldöntötte a Vidámpark végleges bezárását.  A területet a Pannon Park és a Biódóm felépítése céljából megkapta az Állatkert. 

"A budapesti Fővárosi Állat- és Növénykert október elsejével veszi át a Vidám Park jelenlegi területét, amelyen meseparkot és egy családi élményparkot tervez kialakítani. .... A Vidám Park műemléki játékait megtartják és lehetőség szerint üzemeltetni is fogják." – számolt be a tervekről a korabeli sajtó.

Egy 2014-ben született elképzelés szerint „… megfontolandó a (Barlang)vasút integrálása a Pannon Park …. attrakcióba – elképzelhető, hogy a Barlangvasút előcsarnokából induló vasút a Pannon Parkba, illetve a Biodómba közlekedik. A vasút koncepciója legyen minőségi és varázslatos …. Az épület felső szintjén lévő lakást javasolt bevonni a közönség útvonalába, a látogatók kiszolgálásába – kilátó terasz, pihenő, kiállítási funkcióval.”

A Barlangvasút tervezett beépítése a Biodóm kifutó rendszerébe, látogató útvonalába

Az Állatkert 2014-ben és 2015-ben a Vidámpark helyén átmeneti időre létrehozott Holnemvolt Parkban több volt vidámparki játéküzem mellett a Barlangvasutat is működtette.  János vitéz története leharcolt állapota ellenére továbbra is megőrizte népszerűségét. 

2015-re azonban az eredeti elképzelések gyökeresen megváltoztak. Az ekkor született tervekben már nem szerepelt a Barlangvasút megtartása. A Biodóm felépítéséhez szükségessé vált elbontása, ezért az Állatkert kérvényezte műemléki védettségének törlését. Ez meg is történt: 30/2015. (VI. 19.) MvM rendelet megszüntette a „Barlangvasút ….. műemléki védettségét - tekintettel, hogy a műemlékké nyilvánítás céljának nem felel meg”. Ez a döntés megpecsételte a Barlangvasút sorsát.

 A sárkányos mozdony utoljára 2015. október 31-én, Halloween éjszakán szállított utasokat. Akárcsak a pontosan 100 évvel korábban megrendezett karneválon, most is a diorámák mozgó figurái között megjelenő élő alakok riogatták, szórakoztatták a látogatókat.

2016-ban, a Biodóm beruházás megkezdése előtt a Barlangvasutat lebontották. Később felmerült, hogy a Pannon Park végében létesítendő Hermina garázs oldalába esetleg beépülne egy új ún. dark-ride, melynek homlokzata olyan lehetett volna, mint a régi Barlangvasúté volt, de ebből sem lett semmi.  

 

Bontják a Barlangvasutat (Fotó: Bagosi Zoltán)

A Barlangvasút nem csak a Vurstliban, majd később a Vidámparkban futott be fényes karriert. Egy rövid ideig megjelent a világot jelentő deszkákon is:  főszerepet kapott egy színdarabban. 

Hevesi Sándor rendezésében, Ráday Imre, Kabos Gyula, Gózon Gyula és Lázár Mária főszereplésével 1934. március 18-án mutatta be a Magyar Színház Faragó Sándor „Barlangvasút c. 3 felvonásos színművét. A kísérőzenét Reinitz Béla szerezte. 

 

A szerző, Faragó Sándor

A darab főhőse Sándor (Ráday Imre), a ligeti barlangvasút gépésze folyamatosan arról álmodozik, hagy valaha egyszer belőle igazi mozdonyvezető lesz. Kedvetlen, mogorva, magának való ember, aki végleg szakított megejtett kedvesével, akit búcsúzóul elkergetett az angyalcsináló asszonyhoz.  Ám lelkiismeret furdalás gyötri. Bánatában befekszik a Barlangvasút Csipkerózsikája mellé és mély álomba szenderül.  Álmában a barlangvasút sárkánymozdonyával megnyeri a mozdonyvezetők világversenyét, ez alkalomból  fogadja őt a francia köztársaság elnöke, ellátogat a Moulin Rougé-ba, leszámol valamennyi ellenségével és találkozik meg nem született gyermekével. Ébredés után szembesülnie kell a rideg valósággal: botrányos elalvása miatt állásából kirúgják. A végén azonban minden jóra fordul: kinevezik egy másik „barlangvasút”, a millenniumi földalatti vezetőjének, szerelme, aki közben megszülte közös gyermeküket, visszafogadja.  

 

Jelenet az előadásból

 A darab színrevitele során -  kihasználva a forgó színpad addig még sehol ki nem próbált lehetőségeit - lélegzetelállító, még soha nem látott színpadtechnikai megoldásokat alkalmaztak: pl. a sárkány vontatta szerelvény többször átrobogott a színpadon, sőt a második felvonásban a sárkányos mozdony felemelkedett és utasával együtt kirepült a színről. 
Az igazi vurstli hangulat színpadra varázslása érdekében Reinitz kísérőzenéjét verklivel szólaltatták meg.

A főszerepet alakító Ráday Imre, hogy élethűen tudja eljátszani szerepét, többször kint járt a Vurstliba, ahol a Barlangvasút gépészétől megtanulta a sárkánymozdony-vezetés minden csínját-bínját. 

 

Ráday Imre a sárkánymozdonyon

Hasonlóan jártak el a többiek is, többször gyalogosan bejárták a Barlangvasút teljes útvonalát.

 

Ágnest, Sándor szerelmét alakító Dán Etelka „helyszíni szemlén” a Barlangvasút törpéi között

A premier remekül sikerült: „Ilyen forró estére hosszú idő óta nem emlékeznek Budapesten” – írta némi túlzással a bemutató másnapján a 8 órai újság. 

A közönség kezdeti érdeklődése nagyon gyorsan alábbhagyott. Tíz nappal a bemutató után a színház már ki is vette a játékrendből a darabot.  Érdekes záróakkordja az előadás történetének. hogy „… amikor híre ment, hogy utoljára kerül színre, a közönség, amely eddig meglehetős érdektelenséggel viseltetett előadásai iránt, valósággal megrohanta a pénztárt. Szinte hihetetlen: az utolsó előadást táblás ház közönsége nézte végig.”

1949-ben majdnem ismét színpadra került a Barlangvasút. A viszonylag rövid életű Úttörő Színház tervbe vette a Forradalom a barlangvasútban c. „úttörő zenés színjáték” bemutatását. A premierre általunk ismeretlen ok miatt (szerencsére) nem került sor.

Ma már a tervek között egyáltalán nem szerepel a Barlangvasút bármilyen módon történő újjászületése. A diorámák figurái, a sárkánymozdony és a sokat látott kocsik ládába csomagolva várják sorsuk jobbra fordulását.

Búcsúzzunk a Barlangvasúttól Nemes Nagy Ágnes Csillagszóró c. verséne egy részletével: 

A barlangvasutat mindig szerettem.
Egy sárkány húzta a Városligetben.
Legalábbis sárkány volt a feje,
zöldből, aranyból minden pikkelye,
 a sárkánytestben meg apró padok,
ott kuporogtunk a sötétben,
amíg a sárkány sínen ballagott,
 mind sötétebb lett, vaksötét,
és a falból egyszerre csak
kiléptek a mesék.
Felgyűlt a fény, öblöt vetett a barlang,
s Hófehérkét láttuk, a Halhatatlant,
sohasem láttam olyan hófehéret,
mint akkor, ott, a vaksötét után.
Aztán fal jött, majd újabb báb-mutatvány,
Jancsi, Juliska és mézeskalács,
 s újra sötétség és szívdobogás,
 és fény és fal és fény és fal megint,
olyan volt ez a vonulás,
mint egy szüntelen leküzdött veszély,
olyan volt, mintha évszakok között
vonulna lassan ez a sárkány,
és kétoldalt kísérné végtelen
a gyönyörűség és a félelem

------------------------

Külön köszönöm Mikus Ferencnek, hogy tudásával, emlékeivel segítségemre volt az 1970 utáni Vidámparkos időszak felidézésében.