JAN ERIK HANUSSEN – a jövőbe látó, akinek szakmája lett a veszte

 A cikk az Arcanum adatbázisának felhasználásával készült.

Nevét ismerhetik, akik látták Klaus Maria Brandauer főszereplésével, Szabó István rendezésében készült Hanussen c. filmet. Zsidó családban született, élete végén hithű náci lett. Személyesen ismerte Hitlert, dicstelen halálát is neki „köszönheti”.

Hanussen Hershmann Chaim (később Hermann) Steinschneiderként 1889-ben Bécsben látta meg a napvilágot Julia Kohn és Siegmund Steinschneider vándorszínész gyermekeként. Anyakönyvezésére a morvaországi Prossnitzban került sor, a kis Bubi – ez volt a beceneve - itt nőtt fel, itt töltötte korai gyerekkorát is. Édesanyja halála után apjával Bécsben telepedtek le. 14 éves korában megszökött otthonról és csatlakozott egy vándorszínházhoz. Innen hamar továbbállt és vándorcirkusszal járta a vidéket. Sűrűn váltogatta a társulatokat, eleinte a sátorépítésben és bontásban, a nézőtér berendezésében segített, később kitanulta az artitástáskodás alapfogásait. Volt unterman, máskor trapézon lógva tartotta az igazgató testes feleségét, de még állatidomárként is kipróbálta magát. Közben figyelt, tanult, igyekezett a cirkusz világának összes trükkjét ellesni.   

Hermann Steinschneider

Egy este elvetődött a Café Louvre mulatóba, ahol éppen Rubini mester, a híres jövendőmondó mágus, a „csodás varázsló”, az „elképesztő hipnotizőr” lépett fel. A mágus a nézők között sétált, ezt azt – órát, tárcát - elkért az ott ülőktől, miközben fura idegenül hangzó nyelven varázsigéket mormolt. A színpadon, a nézőknek háttal, bekötött szemmel ülő asszisztense rendre pontosan eltalálta, hogy milyen tárgyat tart kezében, sőt még azt is megmondta, hogy hívják az adott tárgy tulajdonosát. Steinschneider tudta, hogy valamilyen furfang van a mutatvány mögött, de képtelen volt rájönni a megoldásra. Azt azonban tudta, hogy akárhogy is lesz, ő ennél jobbat fog produkálni. De ehhez idő kellett. 

Miután ott hagyta a cirkuszt, egy éjszakai mulatóban felcsapott bűvésznek. Rém ügyetlen volt, mégis estéről estére teltházat vonzott bénázása. A közönség remekül szórakozott, mert azt hitték, hogy Steinschneider bűvészeket parodizál. Mentségére szóljon, hogy idővel már elég profin bűvészkedett. Egy idő után aztán innen is mennie kellett. 

Közben kitör az első világháború, Harry – ekkoriban már így hívatta magát - pillanatok alatt a fronton találta magát. Igazából itt alapozta meg jövőjét, amikor a lövészárokban megszervezte háborús jósdáját. Pontosan meg tudta mondani, hogy melyik bajtársa fog hamarosan otthonról üzenetet kapni és azt is megjósolta, hogy mi lesz az üzenet. Katona társai először egyszerűen kinevették. Ám három nap múlva elképedve tapasztalták, hogy minden úgy történt, ahogy Harry megjövendölte. Igen gyanakvó kapitányát azzal vette le a lábáról, hogy közölte vele, hogy nemrégiben fia született. Egy hét múlva beigazolódott, hogy Steinchsneider mindent pontosan látott, megjött a levél, melyben felesége boldogan tudatta, hogy a kapitánynak egészséges fia született. Mindenki boldog és hálás volt, bajtársai a jó híreket cigarettával, itallal, saját élelmiszer fejadagjuk egy részének átengedésével hálálták meg. 

Jobban élt a lövészárokban, mint előtte bármikor. Nem csak ő, hanem titkos segítője is. Ő a század irodában dolgozott, feladata volt többek között az otthonról érkező levelek fogadása. Ezeket szépen elolvasta, a tartalmukról készített jegyzeteket átadta Harrynak, a leveleket pedig eldugta. Így már nem volt nehéz megjósolni, hogy ki, milyen híreket kap majd otthonról. Egy-két nappal az üzeneteket megjósoló szeánsz után mindenki szépen megkapta az addig rejtegetett leveleket. Egyszerű, de hatásos trükk volt. Az alapelven – mindig kell egy vagy két segítő – később sem változtatott. 

Tenyérből is tudott jósolni

Egyszer azonban vége szakadt a „lövészárok-jólétnek”. Egy ütközetben combon lőtték, kórházba került. Soha többé nem tért vissza a frontra. Tábori csendőr lett, ahol, mint látnok, jövendőmondó és hipnotizőr szórakoztatta környezetét. Egyik mutatványa a Rubinitől tanult trükk volt, kicsit finomítva, átdolgozva. A közönség között fel-alá járkálva különböző tárgyakat kért kölcsön a nézőktől, majd a színpadon a közönségnek háttal ülő médiumtól megkérdezte, hogy mit tart a kezében. A médium, aki természetesen „tettestárs” volt, hibátlanul válaszolt. A trükk az volt, hogy a kérdésben szereplő szavaknak jelentésük volt. Ha a kérdés úgy szólt, hogy „Nos, mit tartok a kezemben?”, akkor a „nos” szó órát jelentett. „Vajon mit tartok a kezemben” kérdés esetén a „vajon” szó tárcára utalt. Még egy két kártya trükk és következett a tomboló siker. 
A vezérkar ekkor úgy döntött, hogy országos turnéra küldi a mágust, had szórakozzanak a katonák.  Ehhez már állandó segítőre volt szüksége. S mint mindig, most is megtalálta egy Olga nevű szép és csinos hölgy személyében. Az országjárás végén útjaik elváltak, Harryből ismét hétköznapi katona lett. 

Történt egyszer, hogy három nap szabadságra Bécsbe utazott. Út közben megismerkedett egy Joseph Koller nevű minden hájjal megkent „kavarógéppel”. Pillanatok alatt egymásra találtak és mire Bécsbe értek, már készen is állt a terv: nagyszabású gálaelőadást szerveznek, ahol a Bécsieknek Steinschneider bemutatja földöntúli képességeit. Így is tettek, kibérelték Bécs legnagyobb báltermét és Koller Pepi megszervezte az előadást. Igen ám, de a földöntúli mágiák mesterét mégsem hívhatják Steinschneidernek! Megszületett Jan Erik Hanussen.

Másnap város szerte megjelentek a plakátok, melyek öles betűkkel hirdették a fantasztikus előadást, benne a telepatikus postával, az elrejtett tű megtalálásával, az izmok hipnózisával és gondolatátvitellel. Óriási volt az érdeklődés, a több mint 2000 jegy pillanatok alatt elkelt, még a császári család néhány tagja is megjelent. Hanussen trükkjei elkápráztatták a közönséget. 

Különösen a borítékba rejtett írás megfejtése ejtette ámulatba nézőket. Az asszisztens a műsor megkezdése előtt borítékokat osztott szét a nézők között, benne üres papírral, melyre az arra vállalkozóknak egy nevet kellett ráírnia, majd azt betenni a borítékba, lezárni és oda adni az asszisztensnek. A több tucatnyi borítékot a színpadon az a nézők előtt az asszisztens összekeverte és találomra kiválasztott belőle tízet. Ekkor lépett színre Hanussen. Néma csendben, reflektorokkal megvilágítva állt meg a színpad közepén, majd a 10 borítékból kiemelt egyet, azt a homlokára illesztette, majd néhány másodperc múlva, megmondta a borítékban lévő nevet. „Bravó Hanussen úr! Gratulálok! Eltalálta! Ez fantasztikus!” – kiáltotta el magát az egyik néző. Azonnal kitört a taps. Hanussen – biztos, ami biztos – kinyitotta a borítékot, elolvasta a nevet, majd bólintott, mintegy jelezve, hogy valóban, az szerepel a borítékban, amit mondott. És ez így ment tovább: az összes nevet pontosan eltalálta. (A trükk megfejtése a cikk végén olvasható) A közönség tombolt, mindenki el volt ragadtatva. 

Breibart vasat hajlít

Némi közbenjárásra feletteseitől azonnal több heti szabadságot kapott. Még 15 telt házas előadást tartott Bécsben, majd miután elbocsátották a hadseregtől, hasonló műsorral bejárta fél Ausztriát. A háború után annyira elszaporodtak a kisstílű csalók által bemutatott telepatikus, távolbalátó, jövendő mondó produkciók, hogy a hatóság betiltotta őket. Hanussen ugyan felmentést kapott, de mutatványai iránt az érdeklődés annyira lecsökkent, hogy inkább elhagyta Ausztriát és külföldön próbálkozott. Szalonikiben óriási sikere volt, Konstantinápolyban fellépései érdektelenségbe fulladtak. Damaszkuszban ismét siker, Kairóban és Tel-Avivban bukás.  

A Mágus

Rodoszon azonban fordult a kocka: őt verték át, de nagyon. Történt, hogy afférba keveredett egy török vendéglőssel. Szó szót követett, mire Hanussen megátkozta a török birkáit. Másnap feldúlt törökök hada kereste meg Hanussent, szekéren hozva az átok miatt elpusztult birkákat. Lincselés közeli helyzet alakult ki. Hanussen úgy döntött, hogy megpróbál a szorult helyzetből is jól kijönni. Aktuális segítőjével és török házigazdájával gyorsan megbeszélték a megoldást. Hanussen kiállt a fejét követelők csoportja elé és elmondta, hogy a vendéglős minősíthetetlen viselkedése miatt átkozta meg a birkákat, de most megbocsát és földön túli erejét felhasználva fel fogja támasztani a birkákat. Hókusz-pókusz, varázsigék tűz és füst után két egészséges birka vágtatott elő a füstfüggöny mögül. A vendéglős ez után ártatlan képpel megköszönte a mesternek, hogy feltámasztotta egy héttel azelőtt eltűnt birkát. 

Váltakozó sikerrel járta világot, majd visszatért Bécsbe. Az 1920-as évek elején itt Breibart, a vasgyúró volt a sztár. Vasakat hajlított, láncot tépett, patkót tört, a közönség rajongott érte. Hanussen nehezen bírta elviselni, hogy ő aktuálisan nem érdekel senkit. Meg akarta szerezni a vezető pozíciót, ezért minden áron le akarta győzni Breibartot.  

Minden előadásán ott volt, az összes színpadi munkással, háttér emberrel megismerkedett, elbeszélgetett velük és figyelt. Kis idő múlva rájött Breibart trükkjére: az erőművész preparált eszközöket használt. A közönség persze megvizsgálta a kellékeket, de azokat közvetlenül a mutatvány előtt a személyzet óvatosan és észrevétlenül kicserélte. Hanussen érezte, hogy elkapta Breibartot. Megcsináltatta ugyanazokat az eszközöket, de azt tudta, hogy ő, a nagy mágus, a telepatikus fenomén nem állhat ki egy szál trikóban vasakat hajlítani. Úgy gondolta, hogy a mutatvány akkor lehet még látványosabb, ha a vasakat egy vékony nő - mondjuk - hipnózis hatása alatt tekergeti. Bele szeretett saját ötletébe és már csak egy megfelelő alanyt kellett találnia. Rövid keresgélés után ráakadt Martha Farrára. Közös történetük részletei a Vaskirálynő(k) c. írásban olvashatók. 

Martha Farra munka közben

A nem túl sikeres bécsi bemutatkozásuk után Budapesten felléptek a Rákóczi úti Tabarin mulatóban, valamint a Fővárosi Cirkuszban, majd vidéki turnéra indultak.

Még mielőtt Hanussenék Budapestre érkeztek volna, a magyar rendőrség már tudomást szerzett arról, hogy Hanussen közreműködött egy bécsi bűnügy felderítésében. Arról persze nem volt információjuk, hogy egy jól megfizetett belső informátor segítette Bécsben Hanussent a sikeres nyomozásban. A kedvező bécsi tapasztalatok hallatán ki akarták próbálni, hogy a telepátia mennyire használható az itthoni felderítő munkában. A Budapestre látogató Hanussen épp kapóra jött. Andréka Károly főkapitány helyettes megbízta Hain Pétert, a bűnügyi nyomozócsoport vezetőjét, hogy találjon ki két bűncselekményt, amit majd Hanussen kinyomozhat. Hain a megbízást végre hajtotta, a kísérletre 1923. május 27-én került sor. 

A történtekről a Népszava így számolt be: „Két bűnügyet kellett ennek a telepatikus embernek kinyomoznia. Az egyikben egy detektív főfelügyelő ellopta egy másik detektívnek az óráját. A hipnotizőrnek az első kísérlete balul ütött ki és amikor másodszor kísérleteztek az órával, az ellopott tárgyat egy Wertheim-szekrényben megtalálta. A másik bűnügy kinyomozása a következőképen történt: A rendőrség egy betörést rendezett. Ezt kellett kinyomoznia a hipnotizőrnek. Egy detektív csoportvezető »betört« egy ékszerüzletbe és a magával vitt ékszereket a Ferenc József téren, a főkapitánysággal szemben lévő parkban, bokor tövében elásta. A »betörő« két társával abban állapodott meg, hogy a nyugati pályaudvaron találkoznak, mintha külföldre szöknének. Andréka főkapitány helyettes közölte Hanussen hipnotizőrrel, hogy a betörést ki követte el. A hipnotizőr megfogta a betörő kezét, akivel gyors léptekben a Ferenc József térre sietett, ahol a bokor aljában megtalálták az ellopott ékszereket. Ezután autóba szálltak és a hipnotizőr a Nyugati pályaudvarra vitette magát, ahol csakugyan megtalálta az egyik tettestársat. Innen az Andrássy úton lévő Wagner-féle étterembe mentek, ahol elfogta a másik »betörőt«. A rendőrség a sikeres kísérlet ellenére később nem alkalmazott telepatikus elemek a nyomozások során. Hanussen természetesen most sem járt el másként, mint Bécsben: kapcsolatai révén megszerezte az ügy „kivizsgálásához” szükséges összes információt.

A magyarországi fellépések sorát rövid időre meg kellett szakítani, mert Martha Farra egyszer csak megunta Hanussent, és az összes preparált eszközzel együtt megszökött Rex mesterrel, egy másik hipnotizőrrel. Hanussen gyorsan pótolta Farrát és váltakozó sikerrel turnézott Európában.

Megcsillanni látta a fényes jövőt, amikor elfogadott egy amerikai turnéra szóló meghívást. Ám keservesen csalódott, mert az amerikaiakat nem igazán érdekelték a trükkök, sokkal jobban becsülték a teljesítményen alapuló mutatványokat. Míg Bécsben több tucat ember jelentkezett, ha Hanussen segítőket keresett a nézők között, addig Amerikában ilyen felhívására senki nem mozdult. Bukott is nagyokat, mígnem szerződést kapott egy New Yorkba-i lokálban. Itt azonban egy műsorban kellett fellépnie régi ellenfelével és ellenségével, Breibarttal. Egy ideig közepes sikerrel egy műsorban gyűrte a vasat Breibart és Martha Farra utóda, ám ahogy lejárt a szerződése, Hanussen hazautazott – zsebe üresebb volt, mint mikor elindult. 

Városról városra vándorolva próbálta összeszedni magát, de nem igazán sikerült. Érezte, hogy egy nagy ötletre van szüksége, különben pillanatok alatt elfelejtik. Új titkárával, Adolf Erich Juhnnal - aki egyben impresszáriója, segítője is volt - addig addig törték a fejüket, míg összeállt az új műsor és megszületett a nagy ötlet: jóslás, jövendőmondás magánrendelésen – a szokásos fellépések mellett. Pozsonyba utaztak és hozzáfogtak a terv megvalósításához. 

Kibérelték a Vigadó nagytermét és Juhn megszervezte és levezényelte a reklám hadjáratot. Ezzel egy időben cikkek sora jelent meg, melyek a telepatikus fenomén és okkultista Hanussen világraszóló eredményeiről és sikereiről szóltak, akinek mutatványai Európától Afrikáig a világ minden nagyvárosában ámulatba ejtették a közönséget. Ilyen sikeres mutatványt mindenki látni akart, ölték egymást az emberek a jegyekért. Nem mellesleg hirdetések tucatjai hívták fel a figyelmet arra is, hogy a Mester a Carlton hotelben elfoglalt lakosztályában minden nap tíz és tizenkettő, valamint kettő és négy óra között a legszemélyesebb ügyekben is készséggel ad tanácsot, útmutatást.

A Vigadóban elképesztő sikere volt. A már ismert mutatványa mellett új trükk volt a tűkeresés és az esemény felidézés. A mutatvány elején egy egyszerű zsák varrótűt átadott a közönség, megkérve, hogy valaki azt dugja el. Felkért 12 hölgyet, és az ő kíséretükben és felvigyázásuk mellett az akció idejére kiment a teremből. Bent közben egy úr a többieknek bemutatva elrejtette a tűt a cigarettatárcájában. Visszatérve a színpadra Hanussen hatalmas színjáték közepette transzba esett, majd réveteg tekintettel elindult megkeresni a tűt. Lassan megfontoltan, mintegy a sötétben tapogatózva, előrenyújtott kézzel haladt, időnként visszalépett, végül megállta delikvens előtt, kért egy cigarettát és a felén nyújtott tárcából elővette a tűt. A közönség először döbbenten hallgatott, majd kitört az ováció és a tapsvihar. (Megfejtés a cikk végén)

Természetesen az esemény felidézéses mutatványt is nagy csodálkozás követte. Hanussen megkérte a nézőket, hogy néhányan írjanak fel egy papírra egy eseményt és annak dátumát. A cédulákat Juhn titkár vette át. Az attrakció kezdetén Hanussen a színpad közepén, mélyen transzba esve, lehunyt szemmel állt, miközben kezével valamit morzsolt, ami leginkább egy rózsafüzérhez hasonlított. Ez volt a „gomboloy”, mely ettől kezdve mutatványainak elmaradhatatlan kelléke volt és melynek az volt a küldetése, hogy a túlvilági erőket összegyűjtse.  

Hannussen, kezében a gomboloy

Amikor elérkezett a kellő pillanat, a titkár az egyik papírt kezébe véve feltette az eseményre vonatkozó kérdést: „Kérem Mester, megmondaná, hogy mi történt Sóskúton március 5-én, hajnali kettőkor?” A kérdés elhangzása után Hanussen görcsbe rándult, remegett, többen a segítségére akartak sietni. Majd zavaros, össze-vissza szavakat mormolt: „sötét szoba .. asszony fekszik az ágyon .. egyedül van … borzalmas fájdalmai vannak … sírás … sikoltás … gyermek született!” És valóban, a titkár kérdésére az érintett asszony megerősítette, hogy lánya születése napját és helyét írta a papírra. És ez így ment még jó fél órát. A titkár által felolvasott dátumok és helyszínet történéseit Hanussen hibátlanul eltalálta! (Megfejtés a cikk végén)
Ügyes trükkje volt a grafológiai mutatvány is. Megkérte a közönséget, nevezzenek meg a körükben lévő egy-két ismert személyt, majd egyenként felhívta őket a színpadra. Megkérte őket, hogy egy táblára írják fel nevüket és foglalkozásukat. Rövid ideig tanulmányozta az írást, majd megmondta az illető foglalkozását, családi állapotát és néhány mondatot az életéről. A közönség tátott szájjal nézte a produkciót. Elképesztő volt a siker! Telt ház telt házat követett, dőlt a pénz Hanussenhez és társához. (Megfejtés a cikk végén)

Ám a magánpraxis volt az igazi kincsesbánya. Áramlottak az emberek a Carltonba, Hanussentől várva javaslatot problémáik megoldására, tanácsot jövőjük alakítására. A paciensek a tikárnak előre elmondták mi a gondjuk, mire várnak megoldást, kifizették az gyakran nem kevés tiszteletdíjat és mivel a jövőbe nem lehet bármikor belelátni, vissza kellett menniük pár nap múlva. Az addig összegyűjtött információk alapján aztán Hanussen a „jövőbe látott”. Vagy bejött, amit mondott, vagy nem, pénzüket kevesen követelték vissza, ráadásul az esetleges sikertelenségre Hanussen előre figyelmeztette őket.

Nem mindenki hagyta szó nélkül, hogy Hanussen becsapta. Feljelentették, majd le is tartóztatták őt és segítőit. A per előkészítése során 34-en csatlakoztak a feljelentőkhöz. A vád szerint Hanussen csalást követett el, amikor csalárdul és fondorlattal megkárosította az embereket, visszaélt jóhiszeműségükkel és hiszékenységükkel, amikor hazug állításokkal félrevezette őket. Ha vád bebizonyosodik, 3-5 éves börtönbüntetés jár érte. A per előkészítés elhúzódott, majdnem hat hónapig tartott. Ez idő alatt Hanussennek volt ideje felkészülni, s mire sorkerült az első tárgyalásra, már közel 100 tanú állt ugrásra készen, hogy Hanussen mellett tanúskodjon. A per során szakértőket is meghallgattak, akik közül többen kijelentették, hogy Hanussen tevékenységének semmilyen tudományos alapja nincs, azaz minden, amit csinál, a „szokásos és ismert varieté készségek szintjén mozog”. Ám akadtak a szakértő tanúi a védelemnek is, akik viszont tudományos magyarázatokkal igazolták, hogy igenis létezik távolba látás, és Hanussen rendelkezik az ehhez szükséges tudással és képességekkel. A sakk-matt helyzetet a bíróság úgy oldotta fel, hogy engedélyezte, hogy Hanussen nyílt tárgyalás keretén belül, a bíróság előtt bemutassa képességeit. 

A tárgyalóterem zsúfolásig megtelt. A bizonyítási eljárás során Hanussan bemutatta összes mutatványát. Titkos segítői közreműködésével lépésről lépésre hódította meg a bíróságot és győzte meg őket arról, hogy valóban rendelkezik földöntúli képességekkel. Pontosan úgy ültette fel a jelenlévőket, mint a varieték közönségét. Felmentették, sőt a bíróság kimondta, hogy „Hanussen látnoki képessége természettudományos jelenség". Most már hivatalos papírja is volt, hogy ő látnok! Győzelmét óriási ünneplés és sajtóvisszhang kísérte, alig győzte a fellépéseket, elképesztő sikere volt, pénztárcája egy re kövérebb lett.

Erik Jan Hanussen – ekkor már, mint egy dán nemesi család sarja - 1930-ban érkezett Berlinbe. Ekkorra Ausztriában és Csehszlovákiában már jövőbelátóként és mentalistaként komoly hírnevet szerzett. Abban reménykedett, hogy erre a múltra alapozva Németországban végre meggazdagszik. 

Tapasztalatait felhasználva Berlinben is megnyitotta privát jósdáját. Itt már óvatos volt, mert minden jelentkezővel aláíratott egy nyilatkozatot, mely szerint az illető tudomásul veszi, hogy nem minden jóslat fog beválni. Nem volt szégyenlős, tiszteletdíja minden képzeletet felülmúlt, ennek ellenére áramlottak hozzá a kuncsaftok. Rövid időn belül milliomos lett, több luxusautója, hét lakása és egy jachtja volt, biztonságára fegyveres testőrök vigyáztak. Jachtján rendszeresek voltak a fényűző összejövetelek, orgiák, melyek a legszélsőségesebb igényeket is kielégítették. Gazdagsága sok „barátot” vonzott. Sokan keresték kegyeit, mert mindig kisegítette a szerencsejáték, vagy kártya miatt eladósodott cimborát – elsősorban magas rangú politikusokat, hivatalnokokat. Feltételezések szerint olykor-olykor Hermann Goering és Ernst Röhm is Hanussenhez fordultak pénzügyi segítségért.
Nem lazsált,,,Meine Lebenslinie“ címmel saját kiadásában megjelentette önéletrajzát, melyről számos későbbi kutatás megállapította, hogy nem sok köze volt a valósághoz.

Még ebben az évben lapot alapított, elindította a Berliner Wochenschau című kéthetente megjelenő, eleinte főleg okkult tudományokkal foglalkozó újságját. Induláskor 8000 példányban jelent meg, majd hihetetlen gyorsasággal az eladott lapok száma elérte a 140.000-t. Pénze, hírneve már volt, ám ő arra vágyott, hogy ne csupán jósként és népszerű showmanként, hanem valódi társadalmi gondolkodóként figyeljenek rá. Ezért egyre közelebb húzódott a politikához.

1932. március 25-én újságjában megjelentetett egy írást, melyben megjósolta, hogy bár a közelgő választásokat Hindenburg fogja nyerni (így is történt), egy éven belül azonban Hitler átveszi a hatalmat. 

Még ebben az évben azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy egy autóversenyt megelőzően megjósolta, hogy az egyik versenyző, Georg Christian von Lobkowicz balesetet fog szenvedni. Üzent Lobkowicznak, hogy ne induljon a versenyen. A baleset valóban bekövetkezett, melynek következtében Lobkowicz meghalt. Hanussen renoméja ettől a jóslattól szinte egekbe szökkent. Sokan próbálták megfejteni, hogy honnan tudta Hanussen, hogy baleset éri a herceget? A vizsgálat „furcsa mechanikai hibára” vezette vissza a baleset okát, ezért néhányan arra gondoltak, hogy Hanussen maga idézte azt elő. Az tűnik valószínűbbnek, hogy egyszerűen ráhibázott. 

Lobkowitz összetört autója

Akkoriban mutatta be pályafutása egyik legnagyobb trükkjét. Ország világ előtt vitathatatlanná kívánta tenni fantasztikus képességeit, ezért egy látványos bemutatót szervezett. Egy szálloda halljában nagy tömeg előtt megkért két számára ismeretlen, tiszteletre méltó polgárt, hogy amíg ő várakozik, az általa átadott babafigurát dugják el a környék valamelyik üzletében. A két úr kezében a figurával elhagyta a szállodát, majd mintegy fél óra múlva dolguk végeztével visszatértek. 

Hanussen keresi az elrejtett babát

Hanussen bekötött szemmel óriási tömeg kíséretében kilépett a szállodából, hogy megkeresse a babát. Előre nyújtott kézzel bizonytalanul lépkedett, majd néhány lépés után irányt váltott. Megállt, tétován körbe forgott. A kíváncsi, érdeklődő tömeg szorosan követte. Annyian voltak, hogy leállt a villamos és autóforgalom, mindenki a mágust nézte. Időnként hozzá lépett valaki, megszorította a kezét, néhány biztató szót mondott. A hullámzó tömeg zajosan követte a Mágust. Elől újságírók és fotóriporterek, mellettük, mögöttük a többiek. Hanussen a kezdeti tétovázás után egyre magabiztosabban haladt, majd hirtelen megállt egy gyógyszertár előtt. Bement, belépett a pult mögé és az egyik bal oldali alsó fiókból kivette a babát. Tapsvihar és kitörő ováció. Nem csalás, nem ámítás, nem volt itt semmi trükk, mert rengeteg ember közvetlen közelről figyelte az eseményeket! Úgy gondolták, hogy itt nem lehet csalni. De lehetett, ugyanis Hanussen egy megbízottja a szálloda környékén várakozott, és amikor a két úr a babával kilépett, csendben, észrevétlenül követte őket. Az információ birtokában meg sem közelítette a szállodát, ám az utcán volt, több más kiváncsiskodó mellett egy pillanatra odalépett Hanussenhez, és miközben sok sikert kívánt, észrevétlenül megsúgta a rejtekhelyet.

A jachtján megtartott orgiák rendszeres látogatója volt egy bennfentes náci, Wolf Helldorf gróf is, aki nem sokkal a Hitler hatalom átvételét megjósoló cikk megjelenése után bemutatta Hitlernek. Hitler, akinek fogalma sem volt arról, hogy Hanussen zsidó származású, megköszönte a jóslatot. Maga is vonzódott az okkult tudományokhoz, ezért ha barátok nem is lettek, de állítólag kölcsönösen nagyra becsülték egymást. Arról nincsenek információk, hogy később hányszor, milyen körülmények között találkoztak. Volt olyan feltételezés, hogy Hanussen szónoklásból és tetstbeszédből továbbképzéseket tartott a Führernek. Erre utalhat, hogy bizonyos mozdulataik nagyon hasonlítottak, de bizonyíték erre sincs. 

A Hitlerrel való találkozó után Hanussen többször, nagy összeggel támogatta a náci pártot. 

Nem csak barátai, de ellenségei is szép számmal akadtak. Kiderítették, hogy nem dán, hanem cseh, ráadásul zsidó. Ez utóbbit néhány olyan szemtanú „hölgy” is megerősítette és tanúsította, akik állítólag valaha intim kapcsolatban voltak Hanussennel. 
Gróf Helldorf azonnal felelősségre vonta barátját. Hanussen ekkor egy hatalmas mesét körített és elmagyarázta, hogy szülei fiatal dán nemesek voltak, akik egy hegymászó balesetben haltak meg Morvaországban. Ezután egy prossnitzi zsidó házaspár fogadta örökbe. Mindezeket hamisított papírokkal bizonyította. Helldorf hitt neki, sőt a hitetlenkedő Goebbelst is meggyőzte.

Hanussen egyre növekvő vagyonából vásárolt egy palotát Berlinben, melyet elképesztő fényűzéssel rendezett be és az Okkultizmus Palotájának nevezett el.  Minden csupa arany és márvány volt, voltak csendes szobák, ahol a vendégek nyugodt, akár intim órákat is eltölthettek és volt nagy terem, ahol kisebb nagyobb szeánszokat lehetett tartani. A helyiségek többségét a kor legkorszerűbb lehallgató eszközeivel szerelte fel, ami lehetővé tette, hogy az egymással locsogó, fecsegő vendégektől folyamatosan bennfentes információkhoz jusson. Attól sem riadt vissza, hogy titokban lefényképezze, néha filmre vegye az intim történéseket. Ezeket néha zsarolásra is felhasználta. 

Munka közben az Okkultizmus Palotájában

Ahogy megjósolta, Hitler 1933 januárjában hatalomra jutott, ő lett Németország kancellárja.

Nem sokkal ez után Hanussen nagyszabású bállal összekapcsolt szeánszot rendezett Palotájában. Ezen „révült” állapotban egy, a német jövőt befolyásoló tűzről vizionált, mely a nem túl távoli jövőben, Berlinben fog fellobbanni. Jóslatával aláírta saját halálos ítéletét.

20 órával később kigyulladt a Reichstag, ami megnyitotta Hitler előtt a totális diktatúrához vezető utat. Azóta már közismert, hogy bár a nácik a tettet a kommunistákra kenték, elfogták, elítélték és ki is végezték a „bűnös” Marius van der Lubbet, a holland származású kommunista aktivistát, a Reichtagot ők gyújtották fel.

Nem tartott sokáig, míg Hitlerék rájöttek, hogy Hanussen azért tudta megjósolni a Reichtag felgyújtását, mert valaki, aki bennfentes információkkal rendelkezett, fecsegett. Nem sokára a . Hanussennel közeli barátságot ápoló tisztek többségét lefokozták vagy áthelyezték Így járt Hanussen jó barátja, Helldorf gróf is. 

Néhány nappal később Hanussen éppen esti fellépésre készült, amikor lakásán megjelentek az SA emberei. Letartóztatták és a Gestapo főhadiszállására szállították. Holtestét üres zsebbel, kirabolva néhány nap múlva fejében két golyóval, a közeli erdőben sétálók találták meg.  

Hanussen sírköve Stahnsdorfban

Életét 1955-ben a Bavaria filmstúdió „Hanussen” c. filmje dolgozta fel először. A filmet Otto Wilhelm Fischer és Georg Marischka rendezték, a címszereplő Fischer volt, a jelentősebb szerepeket Liselotte Pulver és Klaus Kinski alakították.

Therese Hanussen (szül.Theresa Luksch), Hanuessen özvegye  és Erika Hanuessen, a lánya a „Hanussen” című film bemutatatóján 1955-ben

 ________________________________________

Megfejtések

Borítékba rejtett írás

A trükk rém egyszerű volt, de annyira ki volt dolgozva, hogy sem akkor, sem később nem jött rá senki a megoldásra. Az első név, amit Hanussen bemondott, egyetlen borítékban sem szerepelt. Ez egy, a nézőtéren ülő beépített emberével egyeztetett név volt, melynek elhangzását követően a beépített ember hangosan jelezte, hogy talált, azt a nevet írta a borítékba. Amikor Hanussen kinyitotta a borítékot, hogy meggyőződjön arról, hogy tényleg az elhangzott név szerepel benne, akkor ő már a következő borítékot nyitotta fel és olvasta el a nevet. Így amikor a harmadik borítékot tette a homokára, akkor már tudta, hogy milyen név szerepel a másodikban és így szépen haladt sorban.

Tűkeresés

Ez is egy alaposan kidolgozott, körültekintően végrehajtott trükk volt. A közönség számára észrevehetetlen módón, hátuk mögött állva, csak kettőjük számára értelmezhető mozdulatokkal Juhn titkár három irányba navigálta Hanussent: jobbra, balra és előre. Így már egyszerű volt a tűt elrejtő embert megtalálni. A tű pontos helyét pedig cédulára írva egy véletlen mozdulat során adta át a titkár, mielőtt a produkció kezdetére beszólította a mestert.

Esemény felidézés
Ez is a hatásos, jól kitalált mutatvány volt. A válasz minden esetben a titkár kérdésében volt elrejtve. Ha kérdésben a „kérem” szó szerepelt, az születést jelentett, ha úgy szólt a kérdés, hogy „legyen szíves”, az halált és így tovább.

Grafológiai mutatvány

A trükk az volt, hogy Juhn titkár az előadás előtt kifaggatta a rendezőket, hogy van-e a nézők között ismert ember, pl. ügyvéd, orvos, városi tisztviselő vagy tanár. Ha volt, gyorsan megtudta nevüket és egy két dolgot életükről, családjukról. Ezeket gyorsan leírta és előadás előtt átadta Hanussennek. Ha esetleg olyan ember került fel a színpadra, akinek élete a cédulák egyikén sem szerepelt, Juhn villámgyorsan megkérdezte a jegyszedőktől legalább az illető foglalkozását, és jelbeszéddel tájékoztatta a mágust: karba tett kéz: orvos, orrvakarás: ügyvéd, ásítás: tanár, stb.