MAX BURTON, az élő emberi akvárium

 A cikk az Arcanum adatbázisának felhasználásával készült.

Kevés olyan gyomorforgató mutatvánnyal lehetett találkozni a valaha volt vurstliban és Angol Parkban, mint amilyen Max Burton produkciója volt. Sokan nem is bírták végig nézni, a produkció közben kimenekültek az előadásról.

Max Burton 1874-ben Saly Imreként látta meg a napvilágot. 25 éves koráig lakatosként dolgozott. Történt egyszer, hogy véletlenül egyben lenyelt egy egész almát, ám azt valahogy minden segítség nélkül sikerült magából „visszaparancsolni”. Az időközben megérkező orvos döbbenten állt a jelenség előtt. Alapos vizsgálat után megállapította, hogy Saly torkának és gégefalának átmérőjét valamilyen rejtélyes módon változtatni tudja.  

Max Burton valamire készül

Megorrontotta ezt a különös képességet egy artistaügynök, megkereste Salyt és közösen kitalálták és megalkották az „élő emberi akvárium” nevű produkciót. Ez a minden kétséget kizáróan bizarr és magyar viszonyokat tekintve egyedülálló attrakció a korabeli sajtó beszámolók szerint nagyjából így nézett ki: Saly megivott több liter sört vagy vizet, majd lenyelt hozzá egy tucatnyi halat, békát és egyéb tárgyakat – a nagyobb hatás kedvéért mindezt előre beharangozott szigorú orvosi felügyelet mellett -, majd a közönség által bekiabált sorrendben „napvilágra hozta” mindazt, amit lenyelt. Később bővítette a repertoárt azzal, hogy több liter víz és sör elfogyasztása után külön a sört és külön a vizet „hozta felszínre". egy idő múlva a kardnyelés is bekerült repertoárjába, de ez már csak „hab volt a tortán.”. Akkoriban az a szóbeszéd járta, hogy egyszer előfordult, hogy kardnyelő tudományát a nézőtéren ülő József főherceg kardjával mutatta be.

Eleinte kisebb cirkuszokban lépett fel, majd a világhírű Barnum-cirkusz szerződtette. Ekkor vette fel a Max Burton művésznevet. Bejárta a fél világot, különleges, a közönséget gyakran megbotránkoztató mutatványával fellépett Párizsban, Berlinben, Bécsben, eljutott Sidney-be, Kairóba, sőt néhány hónapig egy new yorki varieté sztárja volt.

Közben számos magas kitüntetésben és megtiszteltetésben részesült, egyebek között megkapta a szerb királyi érdemrendet, a perzsa sah kinevezte udvari artistájává, a jugoszláv királytól pedig egy kardot kapott ajándékba.

1914-benn a városligeti Beketow cirkuszban kápráztatta el a közönséget. Okosan gazdálkodó, takarékos ember volt, az évek során szép vagyont gyűjtött. Ám a világháború megtörte karrierjét. Miután katona idejét letöltötte, már semmi sem volt a régi. A háborúból komoly ízületi problémákkal tért haza, nehezére esett a járás, állás, csillaga lassan kihunyt. Sem itthon, sem külföldön nem kapott szerződést. Feleségével Pesterzsébetre költözött, nyomorgott, és ha alkalom nyílott rá, kocsmákban, mint kardnyelő kereste meg a kenyérre valót.

A 20-as évek vége felé ismét felcsillant a remény, a Schmidt cirkusz szerződtette, ahol kardot, botot, citromot, órát nyelt. 1928-ban ismét a lapok címoldalára került. Egy este a csepeli Duna parton sétált, amikor észrevette, hogy egy evezős csónakjával felborult és vadul kapálózva küzd az árral. Gondolkodás nélkül ledobta kabátját, vízbe ugrott, és kimentette a fuldoklót. „Max Burton, az emberi akvárium hősies életmentése Csepelnél a Dunán” – számoltak be hőstettéről a lapok.

A következő évek a hol fent, hol lent folyamatos váltakozásával teltek. Időnként kisebb vándorcirkuszokban, szórakozóhelyeken kapott fellépési lehetőséget. Annak ellenére, hogy az Artisták Egyesülete rendszeresen támogatta, élete a szegénységhez állt közelebb. Abban a reményben, hogy egyszer talán jobb lesz, napi 50 pohár vízzel minden nap szorgalmasan gyakorolt. 

Max Burton feleségével otthonukban

Szegény embert még az ág is húzta, mikor 1933-ban egy bukaresti vendégszereplés alkalmával mialatt ő a színpadon kardnyelő produkciójával kápráztatta el a közönséget, öltözőtársa, Vargha Béla hipnotizőr és „telepatikus fenomén” ellopta húszezer lej kézpénzét. A tolvaj villámgyorsan lebukott, így Salynak szerencsére kára nem keletkezett.

Élete utolsó hónapjaiban színházi szerephez jutott. A Nemzeti Színház Németh Antal rendezésében 1937 októberében mutatta be Madách Imre: Az ember tragédiája c. drámáját.  A londoni színben esténként öt pengő tiszteletdíjért ő alakította a kardnyelőt. December elején lázasan, betegen lépett fel, az egyik előadás közben meg is sérült. Nagy nehezen még hazament, majd néhány óra múlva meghalt. 63 éves volt.

A Kis Újság 1937. december 5-i számában így búcsúzott a valaha ünnepelt sztár, Max Burtontól: „A varieték és cirkuszok egykor ünnepelt artistája néhány artistaszámhoz szükséges szerszámon kívül nem hagyott semmit hozzátartozóira. Ha az Úr színe előtt megjelenik a kivénhedt artista, jelenteni fogja, hogy élete utolsó percében is mesterségét folytatta. ..”