CSODAFUTÓ A VÁROSLIGETBEN

 A cikk az Arcanum adatbázisának felhasználásával készült

Különös mutatványról számolt be a Honművész című lap 1834. október elején. Néhány nappal korábban egy Ernst Mensen nevű, ekkor már világhírű norvég fiatalember a „városi erdőcske elejét képző rét-kört”, azaz a mai Városligeti köröndöt, előbb gólyalábakon körbefutotta háromszor, majd gólyalábak nélkül tizenötször, ez utóbbit „45 percz alatt (tehát 13 perczenttel korábban, mint ígérte. …Futásait mindenkor nagy könnyűséggel és fütyülve végezte; a’ számtalan népség, melly tetszése szerint fizetett, mennyit akart, ’s a’ futás útját körülfogta, harsogó éljennel köszönté meg pályája végén ezen futó vendéget.” 

Ernst Mensen

Hogy ki is volt ez a csodafutó és milyen teljesítményre volt képes, azt elsősorban barátja, Gustav Rieck életrajzi regényéből és a korabeli sajtó híreiből tudhatjuk. 

Ernst Mensen 1795 júliusába született a Norvég fjordok egyik kis falujában, Fresvik-ben. 15 éves korában elhagyta szülőfaluját, Bergenben kovács inasnak állt. Érdeklődése azonban messze túlhaladta a kovácsmesterség nyújtotta lehetőségeket, ezért inkább kitanulta a navigáció összes csínját bínját.  Az így megszerzett ismereteknek később igen nagy hasznát vette. 

Még nem volt 18 éves, amikor matróznak állt. Egy angol kereskedelmi hajón beutazta a fél világot. Miközben az egyik kikötőben a legénység pihent, ő merő kíváncsiságból elindult egy helyi futóversenyen, melyet megnyert. Ezt követően, ha ideje engedte, hol itt, hol ott, kisebb-nagyobb futóversenyeken indult, és legtöbbször nyert is. E sikereket követően lassan fogalmazódott meg Mensenben a gondolat, hogy futásból akár meg is lehetne élni. Ekkoriban a futóversenyeken indulókra fogadni lehetett (mint ma a lóversenyen), ezért aztán egy sikeres futó igen szép összegeket keresett – különösen akkor, ha a futó saját magára fogadott. 

1819-ben Angliában már sorra nyerte a futóversenyeket. Először egy 72 mérföldes távon diadalmaskodott, majd a London Liverpool közötti 150 mérföldes versenyt nyerte meg. Ezután átruccant Európába. Futott Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, Németországban, Franciaországban és Dániában. Volt, amikor rengeteg pénzt keresett, volt, amikor hiába nyert, kevés volt a bevétel. Koppenhágában akkora sikere volt, hogy az őt őrjöngve ünneplő közönséget a királyi gárdának kellet lecsillapítani.

Az európai kitérő után visszatért Angliába és ismét felcsapott tengerésznek a hadiflottánál. Részt vett az 1827-es navarinói tengeri ütközetben, ahol hősiességével és bátorságával hívta fel magára a figyelmet. Miután kilépett a haditengerészettől Alexandriában, Damaszkuszban, Isztambulban versenyzett, majd ismét Európa következett.

Nemcsak gyors volt, hanem elképesztő állóképessége is volt. Fantasztikusan bírta a hosszú távú futásokat, így nem egyszer előfordult, hogy ellenfele nem egy másik futó, hanem a távolság és az idő volt. 1830-ban pl. a London Liverpool közötti 240 km-es távolságot 32 óra alatt tette meg, ami igen tiszteletreméltó és hihető eredmény volt.

 Folyékonyan beszélt angolul, németül és franciául, de megértette magát olaszul és törökül is.  

A krónikák szerint két évvel később nem mindennapi útnak vágott neki: úgy döntött, hogy Napóleon borogyinói csatavesztésének 20. évfordulója alkalmából elfut Párizsból Moszkvába.  Hatalmas tömeg búcsúztatta, mikor 1832. június 11-én hajnali 4 órakor útnak indult. Úttalan utakon, erdőkön, mocsarakon, folyókon át vezetett útja, hol rablók, hol kóbor állatok támadását kellett kivédenie. Korabeli feljegyzések szerint egyszer egy kocsmában szeretett volna rumot venni, de fura megjelenése, idegen beszéde miatt bizalmatlanok voltak vele. A kocsmáros kihívta a rendőrséget, így Mensen rövid időn belül börtönben találta magát.  Szerencséje volt, meg tudott szökni, így folytathatta útját. Még így is 14 nap és 5 óra 50 perc alatt tette meg a 2500 km-es utat. Ráadásul a tervezettnél előbb érkezett, így a kutya sem várta. Ám ezt követően bankettek és fogadások sokasága várt rá, sőt Szentpéterváron I. Miklós cár is fogadta. Ezért a teljesítményért 4000 frank ütötte a markát, ami akkoriban egy kisebb vagyonnak számított.

Néhány évvel később, 41 évesen élete talán legnagyobb vállalkozásába fogott. 1836-ban napi 150 km-es teljesítmény mellett 59 nap alatt összesen 8300 km-t megtéve elfutott Konstantinápolyból Calcuttába és vissza. 

1842-ben úgy döntött, hogy éppen aktuális mentora, Heinrich von Pückler-Muskau herceg támogatásával elfut a Nílus forrásához. Útja tragikus véget ért. 1843 januárjában mintegy 300 mérföldre Kairótól, egy kis falu határában turisták holtan találtak rá. Valószínű vérhas végzett vele. Sírjának helye ismeretlen, minden bizonnyal az asszuáni gát alatt fekszik. 

Ahhoz, hogy ilyen elképesztő teljesítményre legyen képes, fantasztikus fizikummal kellett rendelkeznie, ráadásul – már csak a rá leselkedő veszedelmek miatt is - igen nagy bátorság is kellett ezekhez a futásokhoz. Amúgy igen józan életet élt, étrendje főleg kenyérből, sajtból, zöldségekből, ritkábban meleg ételből állt. A bort viszont szerette. Leginkább a szabad ég alatt aludt, amikor csak tehette, kemény derékaljat készített magának. Sokan megkérdőjelezték, hogy ezek a futások valóban megtörténtek-e és ha igen, akkor úgy, ahogy a krónikák szóltak róluk. Nem kizárt, hogy életrajzírója néhány ponton kicsit kiszínezte a valóságot.

Ami viszont biztos, hogy néhány évvel ezelőtt tudósok olyan történetekre bukkantak a Nílus vidéke néhány bennszülöttek lakta falujában, amelyek egy fehér emberről szóltak, aki nagyon gyorsan futott.

Mensen futás közben – meglehetősen fura ruhában

Bár Mensen életrajzában van néhány megkérdőjelezhető elem, az azonban vitathatatlan tény, hogy a bevezetőben említett Városligeti futásán kívül még egyszer visszatért Pestre. 

1836. december 21-én a Hazai 's Külföldi Tudósítások c. lap írta meg,  hogy „Mensen Ernészt, híres norvégi sebes futó, …, calcuttai útjából visszatértében Pestre érkezett, ’s a múlt vasárnap a’ város erdejében nagy számú néző közönség előtt mutatta sebes futásbeli ügyességét.” 

December 25-én „három rőfnyi hosszú norvégiai korcsolyákon” száguldozott a Városligetben, majd január 17-én az új vásárteret 66 perc alatt húszszor futotta körbe. „Tömérdek mennyiségű néppel tömve volt a’ piacz. A’ gyorsfutónak jutalma a’ kéregetett pénzből állott.” 

Mielőtt végleg elhagyta volna Pestet, januárban még kétszer futotta körbe a „nagy vásárpiacot”, mindkétszer hatalmas tömeg előtt. Ahogy a korabeli sajtó beszámolt róla „Mensen alacson ember, öltözete: fehér majd térdig érő ing, felette kék mellény, fehér nadrág és turbán, futása közben igen jó izűn eszik, nevetgél ’s többnyire elszokott indulni óra vére.”

Bármennyire is népszerű és sikeres volt életében, halálát követően hamar elfeledkeztek róla. Emlékét egyedül szülőfalujában, az alig 300 lakosú kis norvég településen, Fresvik-ben őrzik, ahol 1987-ben egy szép emlékművet állítottak leghíresebb szülöttük emlékére és minden évben megrendezik – igaz, csekély érdeklődés mellett - az Ernst Mensen futóversenyt. 

Mensen tiszteletére emelt emlékmű
szülőfalujában, Fresvik-ben