A REPÜLÉS AKROBATÁI - léghajósok és ejtőernyősök

A cikk az Arcanum adatbázisának felhasználásával készült.

A repülés, a levegő meghódítása mindig is az emberek érdeklődésének középpontjában állt. Voltak, akiket a probléma megoldása foglalkoztatott, és voltak olyanok – ők voltak többen–, akik tátott szájjal, néha borzongva figyelték levegőbe emelkedő vagy onnan éppen lezuhanó embertársaikat.

Hosszú, fáradságos és kitartó, gyakran halálos áldozatokkal is járó próbálkozások után a döntő áttörés az 1780-as években következett be, amikor is a francia Montgolfier-testvérek meleg levegővel töltött léggömböt készítettek és azzal Étienne-Jacques Montgolfier, a népes család 15. gyermeke magasba emelkedett.

A híres Montgolfier-ballon

Magyarországon is óriási érdeklődés kísérte a „levegőjárógépet”, a magyar próbálkozók alig maradtak el külföldi társaiktól: 1784. márciusában „Magyar Hazánkban is meg lett már egyszer annak a repülő golyóbisnak próbája, melly majd csak nem az egész világot fel lázzasztotta”. 

Ezt követően az események feltartóztathatatlanul követték egymást és alig pár hónap múlva Szablik István piarista pap jóvoltából, nagyjából a mai Erzsébet-híd pesti hídfőjénél megtörtént az első pesti léggömbfelszállás, amikor is Szablik professzor felbocsátott „egy ökör hojagokból készült, veres festékkel megcifrázott, és gyantával békent repülő gollyóbist. Ennek egyik oldalára fel vala jegyezve, hogy ha ki megtalálná vinné vissza Pestre, egy bizonyos hellyre. Allol függettek rolla négy aranyos rojtok és egy kis Hajotska.” 

A rab ejtőernyős 

Ha a „repülő hólyagokról” beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az korai ejtőernyős kísérleteket. Az ejtőernyőzés „ősatyjának”, a francia André Jacques Garnerin-nek komoly magyarországi kötődése volt. Garnerin a francia forradalomban a Konvent politikai biztosaként az akkoriban létrehozott légi egység beosztottja volt. Léghajóból távcsővel figyelte az angol csapatok mozgását, ám egy alkalommal léghajóját lelőtték, ő pedig angol fogságba esett. Az angolok később átadták az osztrákoknak, így került Garnerin Magyarországra, ahol a budai várbörtönben raboskodott. A szökés reményében ejtőernyő barkácsolással mulatta az időt. Ágyneműkből, padlódeszkából egy kezdetleges szerkezetet eszkábált, ám egy fatális véletlen során lelepleződött. Történt, hogy a szomszédos cella egyik lakója beleőrült a fogságba, szűnni nem akaró ordibálására pedig lépett az őrszemélyzet: a rabot elszállították, a szomszédos cellákat átkutatták. Így találták meg Garnerinnél az ágy alá rejtett ejtőernyőt. Szökés szervezéséért pedig halál járt. Meglepő módon a francia egy eléggé átlátszó történettel „kibeszélte magát az akasztófa alól”: megmagyarázta, hogy esze ágában sincs szökni, csupán unaloműzésként kisebb tárgyak kidobálásával szórakoztatja magát. 

Garnerin ejtőernyőjével

Garnerin 1795-ben fogolycsere egyezmény során szabadult. Hazatérve minden erejét ejtőernyője tökéletesítésére fordította. 1797. október 22-én próbálta ki magát először. Egy hőlégballon segítségével emelkedett a magasba, melyhez hozzá volt erősítve egy nyitott ejtőernyő és maga Garnerin. Mikor elérte a kívánt magasságot, egyszerűen elvágta a tartó kötelet és ejtőernyőjével a földre ereszkedett. Persze ez csak első hallásra tűnik egyszerűnek. Mivel ez még egy igen kezdetleges, zárt ernyő volt, ezért a szerkezet leszállás közben borzalmasan imbolygott. Később egy csillagász, Jerome Lalande tanácsai nyomán az ernyő közepébe nyílást vágott, így csökkent a kilengések nagysága. 

Az 1800-as évek elején Garnerin és lánya, Elisa - akiben egyébként a világ első női ejtőernyősét tisztelhetjük - fantasztikus mutatványukkal európai bemutató körútra indultak. E turné során kerültek Pestre, ahol a Városligetben több ezren nézték ámulva elképesztő mutatványukat. 

Magyarországon az első olyan léggömb repülésre, amely már bizonyos távolságra embert is szállított, 1811. június 3-án a Városligetben került sor. "Hétfőn estve … Pesten a Város Erdeje  mellül Magyar Országban legelőször felemelkedett egy új vadonatúj Dedalusként Manner úr a levegői golyóbisával. Ez olyan nagy volt, hogy 3600 akó bor bele fért volna." – tudósított az eseményről a Hazai és Külföldi Tudósítások c. lap. A hidrogénnel töltött, selyemhálóval borított, textilből készült léggömb utasa maga a tulajdonos, egy bécsi orvos és természetvizsgáló, dr Adam Manner volt.   Egyes beszámolók szerint az utazáson részt vett Manner társa is, egy bizonyos Georg Kraskovits, aki szintén orvos volt. Óriási tömeg gyűlt össze, hogy szemtanúja legyen a Magyarországon még soha nem látott produkciónak. Meg nem merősített információk szerint maga József nádor is a nézők között volt. A léggömb este háromnegyed nyolckor emelkedett a magasba. Az attrakciót még izgalmasabbá tette, hogy Manner ejtőernyős állatokat dobott ki a léghajó kosarából, amelyek rémülten, de épségben földet értek. 

A léghajó nagyjából 1 óra repülés után a Gyöngyös közeli Gens-pusztán épségben földet ért. Manner későbbi így mesélt a levegőben történtekről: „felséges volt a látvány, mely a magasban osztályrészéül jutott. Buda és Pest elragadó panorámájához társul szegődött a Duna festői kanyarulataival és a holdvilág ezüstös zománca tündéri képpé varázsolta az egészet.”

Ördög a vetésben
Az 1840-es években Lehmann Keresztély német léghajós légi útjaitól zengett a sajtó. Ő a Nemzeti Színház díszletfestője, Lehmann Mór bátyja volt, akinek díszlet tervei közül néhány még ma is megtalálható az Országos Színháztörténeti Múzeumban. A Honderű 1846-ban már a harmincadik Lehmann felszállásról számolt be, amikor is a városligeti nyári aréna közelében hatalmas tömeg jelenlétében „mintegy harmadfél ezer lábnyira szállt fel a halandók fölé. Hat órakor már Fóton bocsátkozott lefelé, a lakosság nem kis rémületére… „

Akkoriban a léghajósok szokása volt, hogy amíg a léggömböt feltöltötték, addig a közönség szórakoztatására különféle mókás figurákat eresztettek a magasba. Az egyik ilyen alak, egy színesre festett, vékony anyagból készült vörös orrú, potrohos, köcsögkalapos polgár figurája volt. A látványosság a közönség hangos ovációja közepette felemelkedett és csendben elszállt kelet felé. Másnap a mezőkövesdi határban munkába igyekvő parasztok rémülten látták, hogy egy ember lebeg a földek fölött. Szent meggyőződésük volt, hogy ördög maga van a vetésben. „.. Csakhamar egész had indult az ördög ellen. Emberek kaszával, asszonyok piszkafával, de még egynéhány úr is, puska a vállukon. A tünemény még mindig ott imbolygott a vetésben, és mindenek rémülve látták. Kiabáltak rá. Semmi válasz. Hessegették. Nem kotródott el. Fenyegették. Nem ijedt meg. «Add meg magad!» Nem adta meg magát” – elevenítette fel a történteket Tóth Béla: Magyar ritkaságok című könyvében (Budapest, 1899). Végül „egy újságolvasó úr aztán megtalálta a rémítő jelenés nyitját, hisz ez a pesti léghajósok komédiája! És nem szóltak a dologról többé egy szót sem. De azért csak kitudódott a história, és mezőkövesdi embertől még ma se tanácsos tudakolni: «Volt-e ördög ez idén a vetésben?»”

Különleges produkcióval érkezett Budapestre 1872 júniusában egy francia léghajós, Henri Beudet. Viaszos vászonból készült, meleg levegővel töltött léggömbjével az Állatkertből emelkedett a magasba és az aljára szerelt trapézon – időnként fejjel lefelé lógva - mutatott be lélegzetelállító kunsztokat. Beudet ezután még néhányszor megfordult Pesten, legtöbbször az Állatkertből emelkedett fel.  1885-ös látogatásakor bemutatója során megtréfálta a szél, ezért kényszerleszállást hajtott végre a Kerepesi úti temetőben, ahol véletlenül kidöntött egy sírt. 

Színésznő a léghajóban

Az 1883 augusztusában óriási érdeklődéstől kísérve az Állatkert területéről több alkalommal is magasba emelkedett az egykori osztrák sportbajnok, sportlaptulajdonos, léghajós, a később politikussá avanzsált Silberer Viktor „Vindobóna” nevű léghajójával. A „Vindobona” a kor egyik legnagyobb léghajója volt, nem meleg levegővel, hanem világítógázzal volt töltve. A 15 m átmérőjű, léggömb feltöltése „emberlábnyi vastagságú gázcső által” órákig tartott. Silberer mindegyik útjára vitt magával egy-két újságírót. Utolsó felszállására augusztus 22-én került sor. Aznap minden belépőjegy mellé adtak egy sorsjegye. A szerencsés nyertes jutalma egy léggömbrepülés volt. „Ha vonakodni fog, vagy ha nőre esik, alkalmasint át is ruházhatja valamely ismerősére” – szólt a sorsjáték egyik mai szemmel nézve igen furcsa szabálya. A korabeli beszámolókból sajnos nem derül ki, hogy végül is ki volt a nyertes és vállalta-e az utat. 

Silberer első pesti felemelkedésének reklámja (forrás: Fővárosi Lapok 1883. június 17.)

Az azonban biztos, hogy 1883-ban, a Népszínház ismert színésznője, Pálmay Ilka is – kifejezetten reklám céljából - kipróbálta a léggömbrepülést Silberer Vindobonájában. Barátai, ismerősei könyörögve kérték, hogy ne tegye kockára életét, de ő hajthatatlan maradt. 

Pálmay Ilka a Vindobonában (forrás: Magyarország és a Nagyvilág)

A helyszín nem a Városliget, hanem onnan nem messze, a mai Lövölde tér volt. Az indulás tervezett időpontjában gyakorlatilag a fél város ott tolongott, hogy a rendkívüli látványosságnak tanúja legyen. Számtalan notabilitás mellett az eseményen megjelent gróf Andrássy Gyula, gróf Aponyi Albert és gróf Batthyány Elemér is. A művésznő  „ez alkalomra készült nyersselyem kosztümben, óriási zöld kalapban” jelent meg. Különleges esemény volt ez már csak azért is, mert ez volt az első alkalom, hogy nő merészkedett léghajóba. 

Később ( Emlékirataim, 1912) így emlékezett a jeles eseményre: „…. És szálltunk föl-föl a végtelen kékség felé. Már csak picike pontok voltak a házak, gombostűfejek az emberek, a Duna, mint egy keskeny ezüstpántlika csillámlott alattunk. Felejthetetlen magasztos pillanat volt ez!„ Egy váratlanul szélroham azonban majdnem meghiúsította az utazást. „Silberer fölvilágosított, hogy kilátásom van arra, hogy nem a felhők közölt fogok eltűnni, hanem a Duna habjaiban. Eszembe jutott, hogy nem tudok úszni, — még a mai napig sem tanultam meg. — Még arra sem volt. időm, hogy ettől a gondolattól megijedjek, a szél irányt változtatott és a léghajó tovább lebegett Rákospalota felé Vecsésnek”, ahol végül szerencsésen földet értek.
Krúdy Gyula Primadonna c. regényében egy egész fejezetet szentelt Pálmay léggömb repülésének.

Meglepetés a zárdában
1886-ban és 1887-ben szintén a Városligetben produkálta magát léghajójával a „levegő  királynéja”, Leona Dare, aki nem volt ismeretlen a magyar közönség előtt, hiszen hosszú évekig a Renz cirkusz légtornászaként kápráztatta el Budapest közönségét is. 

A Budapesti Hírlap hirdetése, 1887. május 29-én

Elképesztő légtornász attrakciói mellett „fogaival kapaszkodott a léghajóról lelógó kötélbe, majd egy bizonyos magasság elérése után ejtőernyős ugrást mutatott be”. 

A korabeli sajtó egyszerűen csak új Leona Dare-ként emlegette az amerikai Hattie Lawrence kisasszonyt, aki 1890 júliusában járt Pesten. Léghajós felszállása, a léggömbről lelógó trapézon bemutatott légtornász attrakciói és ejtőernyős ugrása a nagy szél miatt többször meghiúsult. Egy alkalommal a felszállás elején néhány kötél elszakadt, gyorsan vissza kellett húzni a léggömböt. A hibát kijavították és miss Lawrence felemelkedhetett. Mivel a baj nem jár egyedül, ekkor esett meg, hogy produkciója végén ugrása célt tévesztett és egy fatális véletlen folytán az István utca (ma Ajtósi Dürer sor) és Stefánia út sarkán álló Sacre Coeur zárda udvarán landolt. Az első pillanatban megdöbbent apácák gyorsan egy köpenyt kerítettek a szokatlanul lenge öltözetű hölgynek és segítettek neki visszajutni az Állatkertbe, ahol „nagy éljenzéssel fogadták. Miss Lawrence férje, örömkönnyekben tört ki, midőn visszatérni látta.”

Végül az időjárás megkegyelmezett a művésznőnek és „megtarthatta produkcióját s kétezer méter magasságból ugrott le, baj nélkül érve a földre az Erzsébet-út közelében.” Ez volt utolsó pesti ugrása, bár hosszabb itt tartózkodást tervezett, egy előnyösebb és kedvezőbb angliai szerződés elcsábította. Hettie Lawrance később is megfordult Pesten, ekkor már, mint Wulf cirkusz „légtornász művésznője” kápráztatta el a közönséget.

Az ezredéves kiállítás léghajósai
Az 1896-os millenniumi kiállítás egyik fő látványossága volt Godard francia léghajós ballon captif-ja, magyarul pányvás léggömbje. A kiállítás megnyitásától kezdve több, mint hatszáz felszállást hajtott végre és a léggömb kosarából 3 ezüstforint ellenében, mintegy 500 m magasból közel 5000 ember csodálhatta meg felülről a kiállítást. „A fölszállók kényelmesen elhelyezkednek a kosárban, és a kapitány egy síppal jelt ad, mire a gömb megindul fölfelé; de a benn lévő észre sem veszi a fölfelé emelkedést; ellenkezőleg, úgy látja, mintha a föld távolodnék a léggömbtől. ….Valami különös utazás ez. Az ember száll, repül, észrevétlenül a felhők közé kerül, és éppen így tér vissza, semmi szédülést nem érezve. A léghajón legcsekélyebb mozgást, ringást sem érezünk, még annyit sem, mint a csendes tó színén lengő csónakban. Úszunk a tiszta levegőben; gyönyörrel szívjuk be az üde illatot, melyet a szellő valahonnét, tán a távoli Kárpátok közül hoz felénk, s lelkünk megtelik a szép látvánnyal, melyet elfelejteni tán soha nem fogunk.” (Vasárnapi Újság, 1896.). Augusztus 2-án szélvihar csapott le a fővárosra és bár a léggömb két „támadást” szerencsésen átvészelt, a harmadik szélroham végzetes volt: „a selyemballon végighasadt, a hidrogén kiömlött s az egész léghajó a szél játéka lett. Néhány perc, és a hatalmas ballon egykori létezését csak széltől hajtott selyemfoszlányok, szétszaggatott kötelek s átható, kellemetlen gázszag jelölte” – számolt be  vihar okozta károkról Kiállítási újság 1896. augusztus 3-i száma. 

Godard léghajója indulásra kész

Az 50 000 ft értékű léggömb egyes darabjai később szép bevételt hoztak az ószereseknek. „S ez példázza legjobban a világ állhatatlanságát: ma a fellegek közt, holnap az ószeres bódéjában !” Érdekes adalék, hogy a selyemballon egy darabja később a Gerbeaud pavilon (volt Királypavilon) egyik szabadtéri sátrának borításaként kelt új életre.

A hadügyi kiállításon is szerepelt egy léghajó, mely közel 7000 ember számára biztosította azt a lehetőséget, hogy madártávlatból tekintsék meg a kiállítást. A Dvorzsák Ede főhadnagy parancsnokolta léghajó azonban július 17-én komoly bajba került. Felszállás után a kiállítás területét elhagyva a Duna fölött egyszer csak megállt a léghajó. Hiába dobálták ki az ellensúlyokat, csak nem akart mozdulni. Majd fél óra múlva egy szélroham tovább lökte, de ekkor megrepedt a ballon és az utasok kosarát csak a háló tartotta a lezuhanástól.  „A hajó mindazonáltal gyorsan kezdett lefelé ereszkedni. A balesetről a Pesti Hírlap 1896. július 18- száma így számolt be: „A veszedelmet a Pórszász villából észrevette a villa tulajdonosnő és az ott lakó Kisfaludy fogházfelügyelő neje, akik segítségére siettek a légi utasoknak és több munkás segélyével megkapták a köteleket és megmentették a segélyért kiabáló tiszteket attól, hogy ballonjukkal együtt a feléjük tátongó kőbányába essenek, ahol könnyen összetörhették volna csontjaikat. A megmenekült légi utasokat a villa tulajdonosnője megvendégelte és azok aztán gyalog tértek vissza Pestre.”      

Dvorzsák Ede léghajója az Ezredéves Kiállításon

A kiállítás alatt az eredeti tervek szerint lett volna még egy léggömb bemutató. Az „aeronautikus találmányairól ismert” Stefán Kálmán csáktornyai mérnök egy új típusú léggömbbel kívánta szórakoztatni a közönséget. Egyrészt ez a léggömb nem „légszesszel”, hanem meleg levegővel működött volna, másrészt az utazó kosárban nem állva lehetett utazni, hanem tervei szerint „ballonjának alsó része a legnagyobb kényelemmel tizennyolc személy számára lesz berendezve.” Sima felszállásokat és rövidebb – hosszabb távú kirándulások lebonyolítását is tervezte. Mindezek finanszírozására Wollák Soma és Berkovits Manó gyárosok, Wollák Antal és Schwartz Lajos kereskedők és mások részvételével létrejött egy gazdasági társaság. A léghajó elkészült, kijelölt helyén – „Ős-Budavára mellett, az állatkertben, a főbejárattal szemközt” -  várta, hogy Stefán beüzemelje. Ám ő eltűnt, a vállalkozás hoppon maradt tagjai futhattak pénzük után.  

Léghajók az Ezredéves Kiállításon (forrás: Vasárnapi Újság 1896)

Egy amerikai léghajós, bizonyos Charles Leroux 1889-ben járt Pesten. Ekkor a Városligetben két nap is produkálta magát. Leroux a felemelkedő léggömb aljához erősített trapézon ült, és amikor elérte a kellő magasságot, „eloldotta az ernyő kötelékét, a készülék elvált a gömbtől s az ernyő kötelékébe fogózkodó Leroux gyorsan kezdett aláesni. De az ernyő nemsokára kiduzzadt, mint a kinyitott esernyő, olyanná lett, mint valami nagy gomba s a léghajós lassan ereszkedett alá segítségével és szerencsésen a földre ért.” A magára maradt léghajó üresen szállt tovább, míg valahol Fót és Csomád között le nem esett. Másnap indultak keresésére, ám amikor megtalálták, szomorúan látták, hogy az éj leple alatt a kötélzetnek lába kélt. A bemutató bevételből a nagylelkű amerikai 500 Ft-tal támogatta a mentők egyesületét. 

Nem sokkal a városligeti attrakció után egy hasonló tengerparti bemutatón, a mai Tallinban hiba csúszott az ugrás kivitelezésébe. Leroux hatalmas erővel zuhant a vízbe és bár jó úszó volt, a becsapódástól eszméletét vesztette és vízbe fúlt. 

Charles Leroux emlékműve Tallinban

120 évvel ezelőtt, 1902-ben már jóval húsvét előtt színes plakátok adták a főváros lakossága tudtára, hogy bizonyos John Platsek-Stevens amerikai légtornász léggömbjével és zuhanó ernyőjével fantasztikus produkcióra készül. A rossz idő miatt több alkalommal elhalasztott produkcióra végül április 2-án került volna sor. Ám a léggömb indításába hiba csúszott, a személyzet a kelleténél korábban bocsátotta útjára a léggömböt. Platsek még nem volt felkészülve a felszállásra, az utolsó pillanatban kapta el a gömb aljára rögzített trapézt. A gömb felemelkedett, Platsek azonban nem tudta megtartani magát és a közönség legnagyobb megdöbbenésére kb. 20 m magasan elengedte a trapézt és lezuhant. Csodával határos módon sértetlenül megúszta a zuhanást. Szent esküvel fogadta, hogy a csalódott közönséget napokon belül kárpótolja. Erre azonban soha nem került sor. Platsek a mutatvány kudarcán a pesti éjszakában igyekezett túltenni magát. Ami pénze volt, azt az utolsó fillérig elmulatta, végül léghajóját egy büfé tulajdonosnál elzálogosította. A vendéglátós a léghajót a vurstli egyik bódéjába zárta. Platseknek esze ágában nem volt fizetni, a bódét feltörte, léghajóját vissza lopta, és mint aki jól végezte dolgát, annak rendje és módja szerint egyszerűen felszívódott.

Mint kiderült, Platsek egész egyszerűen szélhámos volt. Jan Placsek náven Csehországban látta meg a napvilágot. Fiatalon került Amerikába, ahol felvette a Stevens nevet, így lett  John Platsek-Stevens. Megtetszett neki a léghajózás, és mivel pénze nem volt, egész egyszerűen ellopott egy léghajót. Összecsomagolta és elhagyta Amerikát. Beutazta és minden bizonnyal „végigsimlizte” a fél világot, mígnem eljutott Pestre, ahol történt, ami történt.

A léggömbrepülés és az ejtőernyőzés a későbbiek során is izgalmas, népszerű, nagy tömegeket vonzó látványosság volt, de a Városligetet más típusú mutatványok foglalták el.